Barátok közt
Imi tré Lénáról beszél (487.) Barátok közt 487. május 12-ig
A héten nem sok minden történt, de kiegészítve avval a két dologgal, amit a múlt héten elfelejtettem, már elég lesz. De azért a biztonság kedvéért elolvasom, nehogy kétszer mondjam el. Jól van, most már meglesz, de figyelmeztetek, a két új információ lehet, hogy újabb, e hetiket üt ki a helyükből! Miklósról és Vandáról lesz bennük szó (hogy el ne felejtsem), és hopp, most ugrott be Klaudia személyében egy harmadik is! Szegény Palkó már a lábát sem teszi be a sorozatba.
2008. május 15.
Pá(l) Noémi! (486.) Barátok közt 486. május 5-ig
Talán nyilvánvaló volt, hogy a kis hetet összekapcsolom a normálissal, és úgy lesz. Meg kell azonban mondjam, mostanában veszettül adagolják az érzést a sorozatba, több szereplőtől búcsúzunk el, mint kolbász. Azt is megmondom én, ráfér a vérfrissítés szegényre, hiszen végre nem epizódszereplőknek, hanem törzsgárdatagoknak integetünk, van, kinek nagy örömmel, másnak meg csak bólogatunk. Jó, nem feszítem tovább, végre megszűnik Noémi! Pál távozása sem vág szíven, de azért kiegyensúlyozottabb és szeretni valóbb karaktert alakított, mint színésznőnek csúfolt társa, aki eztán az érettségivel próbálkozik, bárhogyan is, de biztosan több sikerrel.
2008. május 8.
Tart a lom (485.) Barátok közt 485. április 21-ig
Elmondom, miért húzódott. Úgy döntöttem, kicsit felújítom a gépet, no nem mindent, csak úgy kiló ötvenért. Alaplap, proci, vidkari, ilyenek. No, ezt nem kellett volna. Azóta ugyanis megszaporodtak híresen kevés ráncaim, és közelebb kerültem a hőn áhított ősz hajszínezet felé is, pedig annak satírozása eddig kizárólag csak a család alaptevékenységei közé tartozott. Kövessen szó szót, tegnap készen lett végre jóra, már csak pofozgatni kell. Meg behozni azt a pár munkát, amiket többszöri rimánkodásom ellenére is olyan nagyvonalúan kezeltek a szervizben, de legalább sietségre nem ösztökélte őket. Most meg írhatok meg két hetet, miközben installálok, brávó. Pedig mennyi minden volt! A jó hír, hogy a kevésbé fontosakat elfelejtettem, nem fogom fecsegésre pazarolni a karaktereket. Tömören. Magdi be, de Terka mégsem ki. Géza el. Móni be. Patrik egyre beljebb. Ő Nóra új kapcsolata. Noémi teljesen el, Vanda viszont lassan vissza. Tilda és Pál egészen el, meglepődtem. A többiekkel nem sok történt.
2008. április 24.
Noé(mi) barkója (484.) Barátok közt 484. április 7-ig
Magamban csak az érzelmek hetének aposztrofálom a heti adagot, bár tehetném ezt kéthetente, mindég az unalmas hét után. A rájáró rúd leginkább Gézát kedveli a minősített időszakban, de végre valahára Vanda is megérzi, mire képes egy ilyenfajta vessző. Ez bizony örömhírt sejtet, de mégsem derül ki teljesen az égbolt a Novák-család feje felett. Persze, hogy Noémi. Bár a sok érzelemszál közt egy percig sem bogozták András és Juli fonalát, remélem, a jövő héten már ők is sodorni kezdik közös életük gombolyagját. Remélem, Nóra összeszedi maradék agyát, mert szimpatikus kérő akadt hálójába, bár nekem Miklós sincs ellenemre. Bezzeg Tilda még mindig nem tud dönteni.
2008. április 11.
Lóg a ritmus (483.) Barátok közt 483. március 31.-ig
Múlt heti lelkesedésem sorozatunk telét nem változtatta tündöklő nyárrá, hainkább gyorsan elfagyasztotta a reménykedés korai rügyeit. Akció egy szál sem, hacsak nem megint a lemaradt – amúgy szerdai – részben osztották a pontokat. Pedig a lehetőség többször adott volt a kalandhoz. Most jut eszembe! Eriknek kövér bokszjelenete is volt, de sikerült inkább viccesre satírozni a sztorit, mint ütősre. A heti csalódás most Gézát választotta, aki nem bírt a frissen feltámadt főpincérrel. Tilda katasztrofális.
2008. április 3.
Rabló Panda úr (482.) Barátok közt 482. március 25-ig
Pedig jó kis cím, tessék csak belegondolni. Vagy ne. Na, ez jó kis hét volt, amit ritkán mondok, de akkor nagyon. Sok minden kiderült, a többi meg nem. Tudtátok például, hogy Tilda szívrohamra izgul? Némi pluszként ezen a héten kicsivel több valószínűtlenebb eset is történt, mint általában, ezeket részletezni nem fogom, majd úgyis kiderülnek a sztoriból. Többek éltében jelentős változások történnek, és végre Zsolti is visszatér, de hogyan! Egyedül Magolna nem hajlandó életjelet adni magáról, de őt meg nem lehet elfelejteni.
2008. április 3.
Magd(v)olna (481.) Barátok közt 481. március 17-ig
Mint már említettem volt, a hétfői rész az ablakban, de elmondom a visszakódolt megfejtéseket. Vilmos hazatér mindenfajta retorzió nélkül. Kinga és Zsófi sutyorgós eszmecseréjére féltékeny lesz Botond, aki titkot akar. Emma Nórát győzködné Kristóf jóságáról, amibe Noémi belekavar, így dupla biztos a kudarc. András Juli ellenében foglal állást a Vanda-ügyben. Miklós engedélyt kap kislánya megsétáltatására. És ez mind hétfőn! Amúgy megnézném azt az entitást, aki Palkó stílusvezéreként a mellcsontig érő vastag nyakkendőben határozta meg a fiatalos üzletember fizimiskáját. Illetve a bármilyen üzletemberét. A bármilyen emberét. Ennél szánalmasabbat régóta nem produkáltak, kivéve a Palihoz tartozó fejet.
2008. március 20.
Ribi zrí (480.) Barátok közt 480. március 10-ig
Nem szabad nekem, kérem, beleavatkozni a sorozat heti menetébe, a múlt héten is megírtam egy olyat, amit akkor láttam, nem óperenciás tenger az én agyam, kérem. Szóval, az most történt, hogy Vanda szörnyű vádat emelt Imre ellen, csak éppen a hét legelején. Mindegy, még egyszer nem mondom el, de azt előre elárulom, hogy tegnap átmenetileg beszart a video, a jövő héten nem lesz hétfő. Fél órát tartott, de megcsináltam. És a végek sem fognak már lemaradni, hála az RTL újbóli átütemezésének, mert egy füst alatt azt is megoldottam.
2008. március 13.
A Vanda Lear (479.) Barátok közt 479. március 3-ig
Egészen kalandos kis hét áll mögöttünk, amennyiben nem számítunk akciódús jelenetekre, ám annál több érzelmi konfliktusra. Szerelem szerelem hátán, és mégsem, mert ezek a szerelmek éppen mindig másik hátán vannak. Vagy mi. Vilmosék sokat ígérő nyomozása eredményesen, de izgalommentesen zárul. Emma derekas módon viseli a rá mért csapásokat, de vannak mellette még egy páran, akiket nem kímél ez az időszak. Géza újfent puffan, de Pali sem lebeg. Vanda túltesz magán. Kristóf bemutatkozik.
2008. március 6.
Fuvaros(sz)! (478.) Barátok közt 478. február 25-ig
Ezt már szeretem! Nem mondom, hogy mozi-feldolgozásért kiált a tartalom, de vitathatatlanul eseménydúsabb héten vagyunk túl az átlagosnál. Pál magában küzd, majd megvilágosodik. Vilmos viszont nem fog magában küzdeni, de a várhatóan izgalmas jelenetsor a jövő hétre csúszott, biztosítva így egy kicsi jóságot. Majd elmondom. Laci szekere semmit sem gyorsul, de legalább a kátyúba nem ragad bele. Emma túllő a célon, de segítenek neki. Vanda : ész = 0 : 1.
2008. február 27.
567891011121314
9 / 56 oldal
2012. február 11., szombat

Bertold, Marietta
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
18:05
Ilyen az élet
amerikai romantikus vígjáték, 2010
18:05
Bonanza: A visszatérés
amerikai western, 1993
18:15
Hiteles másolat
olasz-francia-iráni filmdráma, 2010
18:15
Tiniboszi
amerikai vígjáték, 1997 (ism.)
18:25
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
Tagok: túl az 1 millión