Színházak

Előadások

Gyerekszíndarabok

Társulatok

Táncelőadások

"Örülök, hogy a darabjaimat játsszák, de világéletemben rosszul éreztem magam a nézőtéren. Vagyis én mindig azt érzem, hogy mást írtam meg, mint amit a színpadon látok. Zsámbéki Gábor zseniális, 1981-es rendezését, Agárdy, Márton Andris, Sinkó, Bodnár Erika és a koldusstatiszták tündökletesen nagy játékát is úgy néztem, mintha valaki más írta volna. Attól tudtam szinte az összes zsúfolt házat végignevetni, amit a hatalom nagy kegyesen megengedett. Harmincnégy előadást engedett meg három év alatt. A pártlap kritikusa kegyetlenül lehúzta. A pártlap másik színikritikusa tíz év múlva ünnepélyes külsőségek közt nyújtotta át a Halleluja négy alkotójának, köztük nekem is, a Kritikusok Díját. Nincs jelentősége. De nincs jelentősége annak se, amit én látok a saját előadásaimon. Csak a közönség számít, senki más." Kornis Mihály

2012. május 27., vasárnap

Hella
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.