A gyűjtő
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
8/10 (9)
Kenneth Clark amerikai dj-nek 2000 pár cipője van, Kiszel Tündének pedig több száz bugyija, és sokan gyűjtenek bélyeget, szalvétát, kártyanaptárat is. Van olyan ismerősöm, akinek a konyhaszekrényében, sőt a vécéjében is könyvek vannak, és most tervezi, hogy lakást vesz hőn szeretett gyűjteményének.
A gyűjtő elmebeteg gyilkosa egy földalatti barlangban rejtegeti féltett kincseit, szép és intelligens lányokat, akik csak akkor reménykedhetnek a túlélésben, ha mindenben alávetik magukat a magát Casanovának nevező őrült akaratának. Casanova természetesen elmeháborodott, mindazonáltal rendkívül óvatos és ügyes.
 
A rendőrségnek nem sok esélye van az ügy felderítésére egészen addig, amíg az egyik lány, Kate(Ashley Judd) meg nem szökik kínzójától. Csanova sorsa akkor pecsételődik meg, amikor elrabolja Dr. Alex Cross (Morgan Freeman) törvényszéki pszichológus unokahúgát. Alex Kate segítségével ered a szadista pszichopata nyomába. Az idő sürgeti őket, hiszen a hét eltűnt lányból ketten engedetlenek voltak, ezért Casanova megbüntette őket, és már csak a holttesteik kerültek elő.
A film -  a témája és nyilván Morgan Freeman miatt is - emlékeztet a Hetedikre. A thrillerek kedvelői nem fognak csalódni.




fujisan
2006.12.06
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
Szo
26
18:05
Boldogtalan igenek
ír vígjáték, 2009
18:10
Fair Game
amerikai thriller, 2010
18:15
Anna és a király
amerikai romantikus kalandfilm, 1999
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:30
Toy Story - Játékháború
amerikai animációs film, 1995
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.