ZOO
Oswald és Olivér Deuce, a zoológus ikerpár, az élet keletkezésének és végének kérdésével foglalkoznak. A két testvér hosszú órákat tölt a helyi állatkertben a test bomlási folyamatainak megfigyelésével. Feleségeik meghaltak egy hattyú okozta autóbalesetben. Alba, a nő aki vezette a kocsit, túlélte a szerencsétlenséget, de amputálni kellett az egyik lábát.
Van Meegeren doktornak, akit megbabonázott Vermeer munkássága, Albával kapcsolatban van egy terve. Ehhez azonban meg kell győznie a nőt, hogy engedje levágni a másik lábát is... A halál folyamatát megszállott módjára figyelő testvérek új kihívást találnak maguknak.
Kamerákat állítanak fel a kertben, ők maguk pedig az objektívek keresztüzébe fekszenek, és öngyilkosságot követnek el. A kamerák feladata az lenne, hogy felvegyék az emberi testek bomlási folyamatát, de a csigák felmásznak rájuk és üzemzavart okoznak.
A Zed & Two Noughts
angol-holland filmdráma, 115 perc, 1985
Egy zoológus testvérpár feleségeik tragikus halála után megkattan, és az élet értelmének keresésére indul. A méltán neves angol rendező munkája.
rendező:
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek




