Hukkle
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
10/10 (8)
Ráncos arcú bácsika ül a faluszélen, ütemesen csuklik – vagyis inkább hukklik –, precízen diktálva ezzel a briliánsan ötletes tanyasi zajszonáta alapritmusát. És mellesleg minden egyes rekeszizom rándulásnál lefejez egy hangyát a pad alatt átvonuló bolyból, csakhogy a groteszk felütés is stimmeljen.
 És stimmel is! Kevés olyan kvázi némafilm van, ami ennyire pörgős, izgalmas, szabatosan komponált és finoman abszurdba hajló, mint Pálfi többszörösen díjnyertes remeke. Nem is nagyon lehet elsőre hova tenni, mert van is sztori meg nincs is, a képei néhol mámorítóan nyugodtak, aztán egészen finoman hideg színezetük lesz, és pár zavaró motívumon keresztül eljutunk a kifejlett bűnsztoriig. Gyilkosság, ármánykodás falusi módra, csendesen, nyugiban… Ráadásul mire idáig eljutunk, teljesen felvettük a film ritmusát, megszoktuk a képeit, ráhangolódtunk a kis világára, tehát joggal leszünk összezavarodva. A vidám zsánerképek mögé úsztatott kozmikus bűntörténet-szálak, olyanok akár egy vizuális kirakós játék, a szavak nélküli kompozíció pedig provokatív filmnyelvi kísérlet.
Minden a helyén van és működik. A figyelő kisöreg a fura csuklással, a serénykedő asszonynépség a réti virágszedés közben, meg a konyhában sumákolva, a sűrű temetési menet, a tipikus rendvédelmi közeg, a természet- és hétköznapi falumodell, a filmszakadás… 
 
Zavarbaejtően eredeti munka, mely a nézőjét is bevonja a játékba, gondolkodásra kényszeríti, elkápráztatja és elborzasztja, és ha jó alanyra talál, akkor a heves interakció végén a befogadói agy picit máshogyan kattog majd ebben a világban is. 
 
 
macsek
2007.06.08
|
magyar filmdráma, 75 perc, 2002
Öregúr csuklik a padon, részeg fiú horkol a kocsin, jóságos arcú nénike gyöngyvirágot szed a réten, asszonyok varrnak a varrodában, férfiak kugliznak a kocsmában, a méhész kipörgeti a mézet, aratógép aratja a búzát, amiből a malomban liszt, majd a nagymama konyhájában nokedli lesz, a rendőr pedig gyilkosságok után nyomoz...
rendező:

Pálfi György

Forgalmazza: Mokép
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
Szo
26
18:05
Boldogtalan igenek
ír vígjáték, 2009
18:10
Fair Game
amerikai thriller, 2010
18:15
Anna és a király
amerikai romantikus kalandfilm, 1999
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:30
Toy Story - Játékháború
amerikai animációs film, 1995
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.