Sokkal korábban azt írtam, hogy „az első rész, talán az hordozott valami egyedit, itt K.-Európában, hiszen a szocializmus nevelő csecsén edződött fiatalságnak újdonság lehetett csúnya szavakat hallani a celluloidról, pláne, ha videón jutott hozzá, hangalámondással,” és most újragondolva a filmet sem térhetek el e kijelentésemtől.
Esti mozink cselekményváza nagyon egyszerű; jó pajtás az ablakban, Eddie meg elindul bosszút állni a tőle környezetidegen helyre. Hál’ valakinek Ed nagyon humoros, és így könnyen legyőzi az ellenhatásokat, sőt! A helyi mintazsaruknak vagányságot csempész a seggébe, és végül az ő segítségükkel áll bosszút gyerekkori jó barátján.
Könnyed, „humoros” akciófilm ez a javából, amin keményen átsugárzik a 80-as évek fílingje, ruhástól, zenéstől egyaránt, de aki háromnál többször látta, lehet, hogy jobb, ha mást keres. Az idő sokat változott, ma már nem tartjuk annyira trendinek a trágárkodást, csak Ed maradt a régi, máig szívesen dobja be filmjeiben a „fucking”-olást, csak annyit változott, hogy rosszabb filmeket csinál.

Beverly Hills Cop
amerikai akcióvígjáték, 105 perc, 1984
rendező:
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek