Azonban a szabvány kosztümmozik ragyogó csillaga leáldozott már jó régen, ha sikert akarunk ebben a műfajban, minimum valami misztikus légkörre, agytekerős cselekményre, és – a legfontosabb – szájtátós látványra van szükségünk. Ezek helyett Ivory maradt a jól kitaposott lassú folyású, lagymatag melankólia-limonádénál, amiben a legszörnyűbb, hogy több mint két órán keresztül mesél valamit, amire bőven elég lenne fél óra is, ráadásul a rutinos néző már az első 5 percben levágja, hogy hova fog kifutni a sztori. Szóval, aki feszült pillanatokra készül, vagy megfejtős cselekményre, az ne terhelje az idegeit ezzel a filmmel, mert csúnyán fel fogja kapni a vizet. Aki viszont huzamosabb ideig képes elviselni a múlt századi parádézó nemesosztály lelki defektjeit és szerelmi körbeverését, az bátran nekivághat.
 
Az alapszitu szerint a legatyásodott olasz Amerigo herceg szerelmes a kislányosan bájos Charlotte Stantba. Viszont Sant kisasszony sem a vagyonosok táborát erősíti, a pénz meg nagy úr ugye, szóval Amerigonk Maggie Ververt, szerelme barátnőjét veszi feleségül, aki rendelkezik a számára döntő jelentőségű pénzes papával. No de Charlotte sem maradhat pártában, így ő a gondoskodó apuka, Adam Verver házassági ajánlatát fogadja el. Itt zárul be a tökéletes kör, intenzív lelki fertő minden oldalról, és szenvedés. Nincs kivétel, nincs boldogság. A néző pedig lassú és nyomasztó filmélményben részesül, azonban azt el kell ismernünk, hogy nem színvonaltalan gagyiról van szó, csakhát nem elég csupán a régmúlt pompa, a nagyszerű színészek, és a megerőszakolt érzelmek haláltusája egy élvezetes mozihoz.