Mindhalálig
|
est.hu:
5/10
|
olvasói:
5/10 (12)
Lehet, hogy egyszerűbb lenne valamiféle szakmai oldalra felmenni, és megszámolni ennek a szerencsétlen szürkeállomány-gyilkosnak a filmjeit, de én inkább az empirikus utat választom, és mindig meglepődöm, mennyi átkozott celluloidra futotta neki, amit még nem láttam, vagy amikről nem írtam.
Aztán hopp, megint egy! Gondolom, ezt a filmet sem a tartalmi mondanivaló-varázs fogja elvinni a hátán, csapjunk is belé! Alain Moreau (Jean-Claude) sokáig nem is sejtette, hogy valahol a világban él egy ikertestvére. Érdekes, mennyire hasonlítunk, pont ezt én sem sejtem! Viszont ő rátalál a másikra, és az sem érdekli, hogy már volt egy teljesen hasonló felütésű filmkezdeménye is. De ez a film modernebb legalább. Szóval, amikor rátalál, már késő, a férfi halott - meggyilkolták, na legalább ebben is különbözik az ikrestől. Alain elhatározza, hogy kideríti, mi áll az ügy hátterében, még szép!
 
Fivére személyiségébe bújik, és így próbál fényt deríteni a titokra. A nyomok New York orosz emigránsok lakta negyedébe vezetnek: Alain olyan világba száll alá, amely testvérét már kitaszította magából. Két dologra vágyik: bosszúra és igazságra. Ahogy én látom a helyzetet, mindkettőt megkapja majd, de egy kicsit sokat kell majd ütögetni érte. Az emlegetett ikres alkotásnál ez valószínűleg jóval pörgősebb, és keményebb is, de fejlődéstörténeti katarzist ne várjunk tőle.
háopépé
2007.02.23
|
Maximum Risk
amerikai akciófilm, 100 perc, 1996
rendező:

Ringo Lam

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
18:05
Boldogtalan igenek
ír vígjáték, 2009
18:10
Fair Game
amerikai thriller, 2010
18:15
Anna és a király
amerikai romantikus kalandfilm, 1999
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:30
Toy Story - Játékháború
amerikai animációs film, 1995
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.