Krzysztof Kieslowski, a jeles lengyel rendező halála előtt egy filmtrilógia ötletén-forgatókönyvén dolgozott, mely a menny-pokol-purgatórium motívumokat járta volna körül egy-egy filmben.
Az első darabból végül Tom Tykwer rendezett filmet A gyilkosok is a mennyországba mennek címmel. A trilógia második „része” pedig most kerül a moziba az Oscar-díjas, bosnyák Danis Tanovic (Senkiföldje) rendezésében.
A film három nővér története, akik egyenként is jól érzékelhetően valamifajta személyes pokolban élnek, s a film kezdetén látható rejtélyes jelenet sejteti, hogy közös traumájuk oka, valamilyen múltbéli esemény. Édesanyjuk egy vidéki korházban él tolószékhez láncolva, s csak egyetlen lány, Celine látogatja rendszeresen. Celine-t félénksége akadályozza az emberi kapcsolataiban, így a rejtélyes hódoló közeledését sem képes elfogadni, aki pedig úgy látszik, kitartóan követi őt. Sophie fotográfus férjének szerelmi afférja után nyomozva hajszolja magát a kétségbeesésbe, míg Anne egy nála jóval idősebb egyetemi professzorral bonyolódik kiúttalan szerelmi kapcsolatba.
A film rendezése és a színészi alakítások is remekül idézik fel Kieslowski szellemét. Fordulatos, elgondolkodtató - a hatás érdekében a túlzásoktól sem mentes - melodrámát látunk, ami után jót beszélgethetünk majd arról, hogyan is határozzák meg életünket a gyermekkori traumák.

L`enfer
belga-francia-japán-olasz filmdráma, 98 perc, 2005
Múltbéli sötét titkokkal terhes, fordulatos francia melodráma Kieslowski tollából.
rendező:
Forgalmazza: Best Hollywood
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek