Az utolsó mohikán
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
10/10 (30)
Ha emlékezetem nem csal, kamaszkoromban inkább Abbás voltam mint Boney M-es, de arra viszont határozottan emlékszem, hogy Karl Mayos voltam, és nem J. F. Cooperes. Az én hőseim Winnetou és Old Shatterhand voltak, nem Bőrharisnya és Csingacsguk. Michael Mann (Miami Vice, Collateral - A halál záloga) rendező is valahogy így lehetett ezzel, hiszen 49 éves korában, kizárólag a film kedvéért rágta át magát Az utolsó mohikánon.
A főszerepet játszó Daniel Day-Lewis (Apám nevében, New York bandái)  még az unalmas regény elolvasásánál is nehezebb feladatot vállalt magára. A forgatás előtt néhány hónapra bevetette magát a dzsungelbe, vadászott, halászott, igyekezett egy valamire való indián módjára élni.
 
 A címszerepet alakító Russel Means - aki valójában sziú indián - első filmje volt Az utolsó mohikán, de azóta számtalan tévé- sorozatban és filmben kapott lehetőséget, többek között Oliver Stone Született gyilkosok c. filmjében is. Az utolsó mohikán női sztárja Madleine Stowe (12 majom), de az én szívem csücske mégis Jodhi May - Munro ezredes kisebbik lányának, Alicenek szerepében - aki a forgatás idején 17 éves volt, de én simán 21-nek néztem. Kinőttem már abból a korból amikor filmsztárokba szokás beleszeretni, de Jodhival kivételt teszek. Van egy kedvenc jelenetem, amelyben Alice - Figyelem: Itt a cselekmény részleteit vagy végkifejletét is olvashatod ( magyarul: spoiler) - mielőtt leugrik a szikláról  a kamera az arcára közelít. Na azt kábé 200-szor pörgettem vissza.
 
Azt hiszem, ez frappáns befejezés volt.
 
 
 
fujisan
2006.10.18
|
The Last of the Mohicans
amerikai kalandfilm, 112 perc, 1992
rendező:

Michael Mann

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
18:05
Boldogtalan igenek
ír vígjáték, 2009
18:10
Fair Game
amerikai thriller, 2010
18:15
Anna és a király
amerikai romantikus kalandfilm, 1999
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:30
Toy Story - Játékháború
amerikai animációs film, 1995
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.