A Trauma sok vonásában éppen fordítva működik, mint egy thriller (már-már antithriller): a kép nem egyre tisztább, hanem egyre zavarosabb lesz. A rendezettség helyett a film a káosz felé halad, és a nagy „aha”-élmény is elmarad, mivel a nyomasztó igazságra fokozatosan ébredünk rá, és a végén nem derül ki semmi, csak az, amit már addig is tudtunk. 
 
Evans műve a legnagyobb rokonságot abban a vonásában mutatja az Iszonyattal, hogy egészen bekerülünk a felesége halálát feldolgozni képtelen hős (Colin Firth) magányos és beteg világába. Izolációját és teljes magába zárultságát szűk, klausztrofóbiát keltő folyosók és rút szürkészöld képek jelenítik meg. A totális szubjektivizálódást képzelt vagy valós emlékképek, lázálmok, látomások, leskelődő szemszögbeállítások és avantgárd megoldások (szokatlan szögek, megelevenedő állóképek vagy lemerevedő mozgóképek) erősítik. A gyászoló hős a traumáját kiváltó baleset után egyetlen emberrel próbál kapcsolatot kialakítani, de ez a viszony sem vezet megoldáshoz és feloldozáshoz. Ennek mentén értelmezve a filmet tragikus szerelmi vagy sikertelen megváltástörténetet kapunk. 
 
A Trauma néhány motívumában a - szintén rendhagyó pszichothrillernek tekinthető - Ne nézz vissza című filmet is megidézi, több megoldásában pedig nemcsak szürreális, hanem egyenesen szürrealista: pár felgyorsított képsor és pókról-hangyákról, zavaros szemekről kapott közeli egyenesen az Andalúziai kutyát juttathatja eszünkbe. 
 
Kiadás: 
Magyar, angol DD. 5.1-es hang, magyar, angol felirat. A feliratozás nélküli audiokommentárban Marc Evans rendező mondja alá szaggatottan és kevéssé informatívan filmjét (bár egy poént már az első öt percben sikerül lelőnie, szóval jobb, ha tartjuk a sorrendet), a majd’ félórás, magyarul feliratozott dokumentumfilm pedig egyszerre félrevezető és semmitmondó. Ezenkívül előzetesek. 
 
Trauma, 2004 * 91 perc * Best Hollywood * (16)