Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Oldalbordák
|
olvasói:
(0)
„Kurz und gut” - ismételhettük át épp a minap a rövidfilmek örök igazságát a német kisfilm-összeállítás mozibemutatójának apropóján. Ezen a héten pedig annak örülhetünk, hogy egy mozijegyért ismét több filmet láthatunk, ugyanis A szerelem következményei című filmhez előételként Oldalbordákat szolgálnak fel a mozikban.
László Péter rendező Oldalbordák című 15 perces kisjátékfilmje az idei Magyar Filmszemlén debütált. Az 1996-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen televíziórendező szakán végzett alkotó első önálló kisjátékfilmjében egyből bele is csap a lecsóba, kiindulásul mondhatni a legősibb témát választja: a teremtés koronái kontra a hatodik napon (állítólag) az ő oldaluknak bordájából teremtett fehérnépek - kibékíthetetlen ellentét, az biztos, szolgáltat alapanyagot forgatókönyvíróknak még további néhány ezer évig. 
 
Nos, a cselekményt tekintve némiképp szükséges lesz ködösítenünk, ugyanis a film abba a típusba tartozik, melynél nem szabad sokat elárulni abból, miről is fog szólni valójában, mert akkor legyilkolnánk a poént. Ezért legyen tehát elég annyi, hogy a 15 perc egyetlen helyszínen játszódik, egy nőgyógyászati rendelő várószobájában, ahol hét „oldalborda” várakozik éppen vizsgálatra. Különböző életkorúak, különböző ízlésűek, és azonkívül, hogy mindannyian nőneműek, van két további közös vonásuk is. Az egyiket nem árulhatom el, a másik pedig: hogy mindegyikőjüknek van mobiltelefonja. Az asszonynépekről a közhit azt tartja továbbá, hogy fodrásznál-orvosnál-önkormányzati folyosón egyaránt szeretnek traccspartiba kezdeni. Nos, a beszélgetés itt is kialakul, azonban elég sajátos okok miatt... 
 
A pergő párbeszédekre, színészi alakításokra és persze a csattanó csattanósságára alapozott film igencsak üdítő negyedórát szerez majd a nézőknek. A nők azt gondolják majd: „micsoda szörnyű férfiak vannak!”, a férfiak pedig azt: „micsoda szerencsés férfiak vannak!” - de az is lehet, hogy teljesen mást fognak gondolni, ugyanis éppen ez a szép a nőkben és a férfiakban: sohasem tudhatjuk biztosan, mit is gondolnak.
Odor Emilia
2006.04.05
|
magyar rövidfilm, 15 perc, 2005 12 éven aluliak számára a megtekintés nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Amikor a lányok egymás után belépnek az orvosi rendelő ajtaján, még nem tudják, mi bajuk. Hamar rájönnek mind a hatan, hogy a barátjuk...
rendező:

László Péter

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.