Egy párkapcsolat nehéz dolog, meg kell küzdeni érte mindennap, mert lássuk be, hol az egyikünk a komplett hülye, hol a másikunk, szerencsés esetben pedig mindketten - Orosz Dénes pedig pont egy ilyen kivételes pillanatot kapott el.
A fiú (Mészáros Béla) és a lány (Tompos Kátya) már régóta együtt vannak, talán túl régóta is, ahhoz mindenesetre elég ideje, hogy közös jövőt tervezzenek és napokon belül az anyakönyvvezető és az oltár elé járuljanak. Feszkóznak is rajta, nyilván nem picit. Ilyenkor van az, hogy jön egy rossz mondat, és kiborul a bili, a lány meg mindenfélét a fiú fejéhez vág, amit talán nem kellett volna. Van ilyen, de vannak következményei is, mert ilyen egy kapcsolat. Orosz Dénes, akit eddig a Kútfejek forgatókönyvírójaként ismerhettek, és aki ezt a 20 perces dolgozatot még végzős filmművészetisként készítette el, az őszinteség és a bizalom kérdését járja körül, jó alaposan. Mert nem biztos, hogy minden szabály működik és mindig mindent ki kell mondani, és az is lehet, hogy egy jótékony hazugság néha jobban beválik - különösen az ágyban, mint az kiderül.
A megtévesztő hosszúságú 20 percbe pedig sok minden belefér: párkapcsolat ápolása és tönkretétele templomban, parkban, utcán és lakásban. A fiú alakítása ugyan kissé csányisándorosra, a lányé pedig néha enyhén ballaeszteresre sikerült, de számítsuk bele, hogy nem egy veterán rendező munkájáról van itt szó, hanem korai szárnypróbálgatásról, az pedig látszik, hogy a témáról Orosz Dénesnek van mondanivalója, akár egy kisfilmre valónál több is.

Melletted
magyar rövidfilm, 20 perc, 2006
Egy fiatal pár éjjel-nappal az esküvőjére készül, de történik valami, ami mindent megváltoztat...
rendező:
Bemutató: 2007. május 17.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek