Az Üvegtigris esetében szerencsére még csak az első variáns áll fönt, és sztoriról nem is annyira beszélhetünk, mint inkább folytatásos zsánerképek, és válogatott ökörködések újratuningolásáról.
  
Az első rész hatalmas sikere még az alkotókat is mellbevágta, ebből a szempontból fura is, hogy miért késett a folytatás 5 évet, amely körülbelül ugyanarról szól, mint a kultikussá vált első epizód; vagyis az életről a susnyásban...
 
Az Iszapos-tó inkább szemétlerakóra, mint turisztikai kánaánra emlékeztető környékén áll a rozoga büféskocsinak álcázott Üvegtigris. A vendégkör a tulaj, Lali lúzer haverjaiból áll, akik mit sem változtak az elmúlt 5 évben; ugyanúgy filóznak az élet nagy kérdésein, többnyire alkohollal csitítják a bennük tomboló tettvágyat, és ha létezik ilyen, még az első résznél is mocskosabban beszélnek. 
Lali a sörök és a lejárt szavatosságú élelmiszerek között érzi igazán otthon magát félkegyelmű "szárnysegédjével", Sanyival. A semmittevés kis nyugodalmas szigeteként funkcionáló bódét azonban pár kellemetlen esemény zökkenti ki a mennyei idillből; egy féltékeny férj böszöm nagy puskával, egy hájfejű vállalkozó sok-sok pénzzel, egy esküvő, egy temetés, és egy rakat japán turista. Komoly megfontolást igénylő döntések sora, amikre általában egy bamba arc, és egy vállvonás a válasz, csak úgy könnyedén, zsigerből...
 
A laza szövésű kis epizódok néhol igencsak erőlködve kapcsolhatók egymáshoz, sokkal inkább helyzetkomikumra épít a forgatókönyv, mintsem a nemlétező sztorira. Kisstílű vacakolás, káromkodós nagy igazságok, gegparádé és az első részből jól bevált kultuszmondatok, ennél többet ne nagyon várjunk! Persze a nagy fanoknak most is akad majd alkalom szállóigét gyúrni egy-egy beszólásból, legalább addig, míg ki nem jön a harmadik rész...