Igazi nihilmozi; kiábrándultságba, elmagányosodásba, kiszolgáltatottságba és reménytelenségbe ütközünk a film minden egyes percében, már fájóan a végletekig fokozva a társadalmi kultúrflóra mocsokban tapicskolását.
  
A fő csapásirány ezúttal az alkoholmámor csalfa ingoványában tévelyeg; hősünk, Ben sikeres hollywoodi forgatókönyvíróként fut neki a sztorinak, azonban jó régről elfajzott alkoholproblémái miatt kirúgják az állásából. Ben nem sokáig hezitál, mintha csak az alkalomra várt volna, felkerekedik és nekivág a poros amerikai utaknak, hogy a végállomásként megjelölt Las Vegas-ban minden vagyonát eligya, és a betervezett akció végére szó szerint belefulladjon a poharába. Útközben azonban belebotlik a bájos, utcaviselt prostituáltba, Serába, akibe rögtön bele is szeret, persze csak úgy az alkoholisták tehetetlen módján. Az érzés kölcsönös, a lány is vonzódik a sármos, kutyaszemű idegenhez, de mégsem történik megváltás. A férfi nem tudja megvédeni a lányt a durva atrocitásoktól, a lány pedig képtelen kirángatni a férfit a tömény önpusztításból. Így a sorsuk teljesen egyértelműen csakis lefelé vezet…
 
Valós mélylélektani horrormozi, persze jó amerikai szokás szerint előszeretettel puffogtat közhelyeket is, és lelkesen mutogatja Las Vegas villódzó fényeit, de kifejezetten kellemetlen zsigeri érzéseket ébreszt, nem túloz, nem siet, és okosan piszkálja meg a társadalom gyengéit. 
 
A sztori alapját amúgy egy önéletrajzi regény ihlette, amelynek írója – John O'Brien – pont úgy végezte, ahogy a filmben a még viruló Nicolas Cage…