A HP-sorozat (eddig) legtöbb pénzt hozó (892 millió dollár), bolgár kviddics csapatot és magyar sárkányt felvonultató (Kelet-Európa rulez) negyedik részében Hewlett Packard visszatér sajtnevű iskolájába, ahol nemcsak a rendkívül nehéz és veszélyes Trimágus Tusán kell helytállnia, de meg kell küzdenie ősi ellenségével, Lord Voldemorttal is.
Már Alfonso Cuarónnak is meg kellett nyesegetnie a harmadik részt, de a sorozat első angol rendezőjének, Mike Newellnek - aki az Elszánt diplomata rendezéséről mondott le a HP javára - még nehezebb dolga volt, hiszen egy 700 oldalas regényt kellett 150 percbe sűrítenie, mivel a producerek lemondtak az eredeti tervről, amely szerint két filmet forgattak volna a Tűz Serlegéből.
Newell ezt úgy oldotta meg, hogy az első 200 oldalt kb. negyedóra alatt lezavarta, a maradék 500-ra meg már elég volt a hátralevő bő két óra. Az egyre inkább tini-horrorosodó sorozat negyedik darabja percenként 200 millió forintba került, és az eddigi legkomorabb hangulatú és leglátványosabb HP-folytatás lett.

Harry Potter and the Goblet of Fire
amerikai-angol családi film, 157 perc, 2005
Kedvenc kis varázslónkat iskolája nagypályás világbajnokságra nevezi. Harry negyedik mozikalandja egyre több izgalommal és tesztoszteronnal!
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek