Ez a film az emberi karakterisztikum központjába a szexualitást állítja, de nem durván vagy arcbamászóan tolakodó stílusban, csak a fifikás krimi háttérrugójaként. Okos és ötletes mozi, a frontsztori bulvárgyanús jellege ellenére is tartogat meglepetéseket, a beállításai gyönyörűek, jelen és múlt képei tökéletes illúziót keltve kavarognak a vásznon, a színészek pedig vérprofin hozzák a figurákat. Az egész filmet egyfajta elegáns perverzió lengi be, amitől folyamatos libabőr futkos a hátunkon, és kellemetlen feszültség húzódik tarkótájon. Egoyan ügyesen keveri a szálakat, még amikor nem mond semmit, akkor is tátott szájjal bambuljuk kecsesen film-noiros világát és megejtően emberi karaktereit.
 
A fősodrásban egy nyomozás szálai bomlanak ki; Karen O'Connor, egy fiatal újságíró hölgy kezd bele egy sztoriba, ami a jelen filmidőnél 15 évvel korábbra nyúlik vissza, a televízió fénykorába, az arany hatvanas évekbe. Lanny Morris és Vince Collins ebben az időszakban ünnepelt énekes-komikusok voltak, show-jukkal bejárták egész Amerikát, és a nép zabálta álságos műsorukat. Azonban a droggal és prostikkal kikövezett karrierjüknek egy halott lányka vetett véget, akit a hedonista duó szállodai szobájának fürdőkádjában találtak meg. Na de ki volt ez a lány? Hogy halt meg? És miért? Erre keresi a válaszokat Karen is, oknyomozó riportja viszont kemény vidékre sodorja gyermeki lelkét, olyan helyre, ahol a kékruhás kis Alice sem Csodaországból pottyan az ölébe, sokkal inkább az érzékek birodalmából…