A magyar moziforgalmazásba a Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz című buddhista példázata után most megérkezett a Lopakodó lelkek című romantikus, szerelmi tanmeséje is. 
 
Bár a rendező életművének jelentős hányada az erőszak különösen kegyetlen és szenvtelen ábrázolása miatt lett híres/hírhedt, a nálunk bemutatott két filmjéből erről csak alig alkothatunk fogalmat, ami persze jó hír azoknak, akik egy randevúra szeretnének igényes filmet választani - e célra ugyanis tökéletes választás a Lopakodó lelkek. 
 
Főhősünk, Sun-hwa rejtélyes jótétlélek, aki olyan lakásokba költözik be egy-egy éjszakára, melyek tulajdonosai éppen házon kívül vannak. A barátságos betörő a lakáshasználatért cserébe kimossa a lakók szennyesét, és megjavítja a hibás háztartási készülékeket, majd továbbáll. Az egyik lakásban azonban belebotlik egy nőbe, aki erőszakos férje mellett ugyanolyan csendes szellemé változott, mint az idegen lakásokban magát meghúzó fiú. Kettőjük találkozása lassan, szavak nélkül változik bensőséges kapcsolattá, közös bolyongássá, majd szerelemmé. Azonban hiába a sok jó cselekedet, a jólelkű betörők is lebuknak egyszer... 
 
A film valódi különlegessége az az érzékenység, melynek köszönhetően a fontos történések mind szavak nélkül, csodálatos képekben elbeszélve elevenednek meg. A történet második felében pedig a film különös fordulatot vesz, és olyan filozofikus gondolatokkal kacérkodik, melyek már a Tavasz, nyár... című Kim-filmben is jelen voltak: a szellem és a lélek egysége, a fizikai valóság legyőzése. A romantikus társadalmi kívülállás, a fizikai törvényeket is legyőző szerelem gondolata pedig, valószínűleg nem csak a lánglelkű kamaszokat ragadja majd magával e valóban nagyszerű filmben.