Alig tíz éve, hogy a közép-afrikai országban a többségi hutu törzs szélsőségesei három hónap leforgása alatt majd` egymillió kisebbségi tutszit és mérsékelt hutut mészároltak le, természetesen főleg nőket és gyermeket, ahogy ez a modern hadviselésben már csak lenni szokott. A mocskos vérontásnak a tutszi gerillahadsereg győzelme vetett véget, ennek eredményeként viszont több millió, a megtorlástól (jogosan) félő menekült hagyta el az országot, akiket aztán a kolera és más járványok tizedeltek meg. Kellemes kis történelmi tabló, nem? 
 
Szerencsére még ilyenkor is akadt néhány igaz ember, és itt az egyikük történetét láthatjuk. Paul Rusesabagina egy jó nevű hotel igazgatóhelyettese volt, némi vagyonnal, jó kapcsolatokkal és egy tutszi feleséggel. Amikor elkezdődött a vérengzés, még csak a családját akarta megmenteni, ám ahogy egyre több üldözött keresett nála menedéket, a hotel hamarosan a túlélők egyik utolsó mentsvárává változott. Kisebb csodának számít, hogy szívére és józan eszére hallgatva - no meg mások kapzsiságára és ostobaságára apellálva - sikerült egymagának megmenteni néhány ezer embert - és a saját bőrét. Az észak-ír Terry George (Őt is anya szülte) egyszerűen, a tényekhez ragaszkodva meséli el ezt a megindító történetet, Don Cheadle pedig remekel a rendkívüli körülmények közt fokozatosan hőssé váló átlagember szerepében. 
 
És némi megnyugtatásként: a rendező nem mutatja be a tomboló erőszakot, csak érzékelteti azt néhány szívszorító jelenetben. De ez is elég ahhoz, hogy elgondolkodjunk a dolgok állásán.