„A Jóisten egy hangyabollyal játszadozó kisgyerek” - vázolja fel a világ működésével kapcsolatos kétségeinek legbántóbbikát Constantine, a maszek ördögűző.
A természetfeletti képességekkel bíró, az árnyékvilág és a pokol között macskamédiumok segítségével mozgó lélekmentő a jelek ellenére nem a Mátrix alkotóinak újabb agyszüleménye, hanem a Hellblazer című DC/Vertigo-képregényfolyam hőse. Igaz ugyan, hogy a címszerepet játszó Keanu Reeves szinte kizárólag a gép/ember trilógia forgatása során elsajátított mimikáját kamatoztatja, a feketébe öltözött Constantine már csak azért sem lehet az új Neo (neoneo), mert figuráját eredetileg a bőgős-énekes Stingről formázták. A rövid eredettörténeti felvezetés után elöljáróban annyit érdemes még tudni, hogy ez az abszurd-eklektikus jelenéstörténet a többek között Britney Spears, Justin Timberlake és Janet Jackson klipjeiért felelős Francis Lawrence rendezői bemutatkozása, nem meglepő tehát, hogy a képek könnyedén felülírják a dramaturgiát, szexnek pedig - a biztató jelek ellenére - nyoma sincs a filmben.
Marad tehát a betépett Bogartra emlékeztető Constantine, aki le szeretne szokni a dohányzásról, de nincsen ideje feltenni a nikotintapaszokat, mert a Sátán követe már az általunk ismert világ kapuján dörömböl. Hősünk harca a fel-felbukkanó féllényekkel egyszerre hátborzongató és mesterkélt, a számítógépes pokolábrázolás nagyon dögös, a kötelező kellékként felvonultatott, veszélybe sodort rendőrnőt alakító Rachel Weisz azonban még szolgálati fehér ingjében sem elég izgi. Panaszra ugyanakkor semmi ok, hiszen a történet zárlatában megáll az idő, Lucifer rágyújt egy cigire, és megmondja a frankót - a rendező pedig büszke lehet munkájára, mert jó iparoshoz méltó módon sikerült egy filmen belül megidéznie a Szárnyas fejvadász és a Men in Black hangulatát.

Constantine
amerikai akcióthriller, 121 perc, 2005
Egy sikeres amerikai kliprendező nagyjátékfilmes bemutatkozásában Keanu Reeves ismét megmenti a világot a démonoktól. Ezer ördög és pokol, meg persze némi számítógépes képmanipuláció.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek