Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Fűrész
|
olvasói:
6/10 (2)
A Fűrész az a fajta thriller, aminek a végén iszonyúan fel vagyunk háborodva, hogy milyen kíméletlenül és alattomos módon lettünk átverve, de ez a düh és felháborodás valamiképpen mégis csak azt mutatja, hogy a film elérte a célját - a gépezet valóban működött. Jelen esetben pedig a film valóban egy gyilkos játszma, egy olyan trükkös gépezet története, melyben a játékmester (a pszichopata sorozatgyilkos) furmányosan kidolgozott játékszabályok szerint mozgatja, manipulálja a figurákat, akik így egymás és önmaguk ellen fordulva válnak gyilkosokká.
A film kezdetén két férfit látunk egy lepukkant nyilvános vécében a helyiség két ellentétes sarkában, vascsövekhez láncolva. Nem tudják, hogyan kerültek oda, viszont hamarosan kiderül, hogy miért. A helyiség közepén fekvő hulla kezéből megszerzett diktafonon lejátszott hangüzenetből megtudják, hogy egyiküknek (Dr. Gordonnak - Cary Elwes) meg kell ölnie a másikukat (Adamet - Leigh Whannell), még mielőtt a falon akkurátusan elhelyezett óra hatot ütne, máskülönben felesége és kislánya meghal. 
 
Miközben mindketten vadul próbálják kitalálni, hogyan és miért kerültek a helyiségbe, illetve miért pont velük játszik el az elmebeteg cselszövő, egy másik történetszálon két nyomozó próbál felgöngyölíteni egy sorozatgyilkossági ügyet. Az ún. „rejtvényfejtős” gyilkos kegyetlenebbnél kegyetlenebb trükkökkel veszi rá áldozatait, hogy saját életük megmentése érdekében a legborzalmasabb bűntetteket kövessék el. 
 
A trükkös problémák megoldásán és szado-mazo tettek elkövetésén alapuló gyilkolászás az egyik nyomozót a halálba, a másikat szinte őrületbe kergeti, s eközben a vécében dekkoló srácok is sikeresen eljutnak a pszichés játszmáknak köszönhetően oda, hogy kézbe vegyék a helyszínen előre elhelyezett fűrészt. Ha pedig egy horrorban fűrész van, akkor valami nyilván el/le lesz fűrészelve...  
 
A film összességében inkább tűnik forgatókönyvírói elmegyakorlatnak, vagyis gépiesen kiagyalt, trükkös mechanizmusok irányította kirakós játéknak, mint átélhető, érzelmileg is motivált emberi játszmák füzérének, de az tagadhatatlan, hogy lehet rajta borzongani és ijedezni rendesen.
Odor Emilia
2005.01.28
|
Saw
amerikai horror, 103 perc, 2004
Két falhoz láncolt ember, egy hulla és egy fűrész az elhagyott nyilvános vécében. Egy pszichopata sorozatgyilkos legújabb társasjátékai ők. A kérdés: ki nevet (azaz fűrészel) és kit a végén?
rendező:

James Wan

Forgalmazza: Budapest Film
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.