Ennyire remek színészeket nem lehet nagy kunszt megrendezni, még akkor sem, ha az alapanyag egyébként egy közepesen banális forgatókönyv. Mert miről is szól a történetünk? Leon (Jean Reno), egy magányos bérgyilkos (miért, melyik nem az?!), aki New Yorkban él, de élhetne akár Budapesten is, nem tűnne fel senkinek. Igaz, ha jól emlékszem, abnormális mennyiségű tejet iszik, ami elég gyanús nekem. Minthogy a sztárfelügyelők - legalábbis a filmvásznon - általában bűnözők is egyben, a mi esetünkben sem történik ez másként. A Leon szomszédságában élő, szociálisan abcúgul fejlődő család összetűzésbe keveredik a mulatságosan beteg, és addiktív Gary Oldmannel (Stansfield zsaru), aki lemészárolja a szülőket. Az egyetlen túlélő, a 12 éves Mathilda (Natalie Portman) Leonhoz menekül, mivel ez a kézenfekvő.  
 
Idővel ő maga is kézenfekvő lesz, de addig meg kell tanulnia egy-két dolgot. Az érdektelen bérgyilkos úgy gondoskodik Mathildáról, mintha a saját lánya lenne, miközben Stansfield nyomozó nagyszabású kommandós-akciót szervez, hogy végezzen a kis szemtanúval. „Ám nem számol Leon profizmusával, aki ráadásul az élete árán is hajlandó megvédeni a lányt”, végződik a hivatalos ismertetés, és egyben a mondanivaló is, ami, lássuk be, nem akadémikusan bonyolult. Az egyetlen szokványostól elütő megoldás talán ebben a moziban, hogy a Jean Reno alakította Leon nem rettenthetetlen szuperhős vagy könyörtelen gyilkoló gép (Nikita), hanem a társadalomból - önmaga által - kitaszított, esendő analfabéta. Szép kis film, de semmi tanulság. Luc Besson.