Bergendy Kéki Katája azonban minden bénázásával és cilikeségével együtt inkább lett a Szezon önmagát kereső Gulijának női megfelelője, mint a magyar Bridget Jones. 
 
A legfontosabb különbség talán az, hogy Katánál megfigyelhető jellemfejlődés: ahogy hányódik az állásinterjúk és a férfiak világában, eljut valahonnan valahová, és a végén meghozza első önálló döntését - mint „autonóm nő”, de leginkább mint autonóm személyiség. Ezt az út- és énkeresést a rendező - a hagyományos eszközök mellett - látomások, álom- és (a film végén) már-már szürreálba hajló jelenetek során meséli el. Eközben pedig egyaránt merít a burleszk és a magyar groteszk hagyományaiból. 
 
Ám azoknak sem kell csalódniuk, akik szimplán szórakozni akarnak: megtehetik a sok-sok vicces beszóláson („egy igazi latin szerelő”), humoros helyzeten (az életveszélyes lábborotválás a posh party női vécéjében például fergeteges) és jól eltalált mellékszereplőn (Kiss Mari az anya, Elek Ferenc a málé vőlegény, Bánfalvi Ágnes Fatehén szerepében alakít nagyot, de a színészválasztás úgy általában is telitalálat a filmben). A rendező videoklip- és reklámfilmes előéletéről pedig néhány ötletes képi geg és a kiváló zeneválasztás árulkodik. 
 
Bergendy filmjének vannak hibái: például sehogyan sem tudja lezárni művét (legalább három utolsó jelenetet is látunk), és talán túl sok mindent akart egyszerre begyömöszölni filmjébe (fejlődésregényt, romantikus filmet, a volt drogos öccsel a nagy magyar valóságot, a suttyó főnökök ábrázolásával pedig egy kis társadalomkritikát is), de mindez valahogy remekül összeáll a végére, és amit kapunk, az az év egyik legjobb magyar filmje, amely méltán sorakozhat fel az utóbbi idők díjnyertes hazai elsőfilmes bemutatkozásai közé.