Első hallásra kissé furcsának tűnt, hogy Szabó István vígjátékot rendez, hiszen a Mester nem éppen felszabadultan virgonc, könnyedén kacagtató alkotásairól híres. Ám új filmjét közelebbről megvizsgálva hamar kiderül, hogy azért ott van minden, ami egy szabós filmhez kell: árulás, művészi meghasonlás, fényüket vesztett dívák és egy kibontakozóban lévő történelmi dráma a háttérben, csak éppen a hangvétel más, mint korábban.
A késő harmincas évek Londonjában járunk ugyanis, de a közelgő háború legfeljebb az újsághírekből sejthető, a nagyközönség inkább színházba jár, ahol még mindig Julia Lambert a sztár. Igaz, Julia az ötvenhez közeledve még mindig fiatal lányokat alakít, de már nem élvezi úgy a játékot, mint régen, és impresszárió férjével is kezd kiüresedni a kapcsolata, így nem csoda, hogy különösen fogékonnyá válik egy fiatal amerikai közeledésére. Ám a vakmerő jenki csak kihasználja a színésznő hirtelen fellobbant szenvedélyét és végül odáig merészkedik, hogy beprotezsálja fiatal szeretőjét a színtársulatba - és ez komoly hiba!
A műfajválasztáshoz hasonlóan furcsának tűnt Annette Bening (Amerikai szépség) a főszerepre, hiszen ő unatkozó feleségek és rámenős ingatlanügynökök eljátszására szakosodott, ráadásul korántsem az a csillogó személyiség. Most azonban felülmúlta önmagát. Igaz, a film lassan induló első felében még ő sem ragyog, de mire a rendező minden szálat kibont és ahogy a történet lendületet kap, Bening is felnő feladatához. A legvégére pedig kifejezetten vonzó és sziporkázó, sőt kissé fenyegető, elvégre csattanóként a díva vitriolos bosszúját láthatjuk a színpadon, illetve a vásznon. Ennek sikeréhez persze kell néhány olyan válogatott karakterszínész, mint Jeremy Irons vagy Michael Gambon, és kellett egy kiindulásként szolgáló remek W. Somerset Maugham regény is, Színház címmel. Mert - mint azt látni is fogjuk - színház az egész világ!

Being Julia
amerikai-angol-kanadai-magyar vígjáték, 105 perc, 2004
Bizarr szappanopera a színpadon és azon kívül, megcsalatással, szemfényvesztéssel és többszörös árulással, de ki lehet olyan botor, hogy ujjat húzzon egy igazi, vérbeli dívával?
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek