A XX. század újbarbár irányzatai közül a két „legtetemesebbnek”, a bolsevizmusnak és a nácizmusnak egyik közös vonása volt a vallással szembeni ellenérzés, aminek rettenetes tanújelét adták azokban az években és évtizedekben, amelyben tűzbe és vérbe borították a világot.

A kilencedik nap története a dachaui koncentrációs táborban kezdődik, ahol a katolikus papok barakkjában sajátos átnevelőmunka folyik: a fizikai és lelki kínzásokat a tisztek igyekeznek keresztény jelképekkel, pontosabban azok kigúnyolásával személyre szabni. Az itt raboskodó Henri Kremer abbét, akit a luxemburgi ellenállásban folytatott tevékenysége miatt tartóztattak le, váratlanul szabadon bocsátják, és még útiköltséget is kap haza, Luxemburgba, ahol jelentkeznie kell a helyi Gestapo-parancsnokságon. Itt tudja meg, hogy valójában pusztán szabadságot kapott, melynek kilenc napja során el kell döntenie, meggyőzi-e a kis ország érsekét, hogy hagyjon fel a néma ellenállással, és ismerje el a náci birodalom hatalmát. A testileg megtört pap és a Gestapo fiatal tisztjének párbeszéde napról napra egyre személyesebb mélységeket kavar fel, és a határidő közeledtével egyre élesebbé válik. Kettejük elméleti konfliktusával párhuzamosan bontakozik ki Kremer belső, erkölcsi konfliktusa, a rá bízott döntésnek ugyanis messzemenő és cseppet sem könnyen átlátható következményei lesznek családjára, raboskodó paptársaira és végeredményben az egész luxemburgi népre nézve.
A film egy valós személy, Jean Bernard atya naplója nyomán készült, amely konkrét történelmi és személyes hitelt ad két szembenálló világlátás, erkölcsi magatartás dramatizált konfliktusának. Volker Schlöndorff A rémkirályban konkrétan, Az ifjú Törlessben áttételesen már foglalkozott a nácizmus problematikájával, most ismét egy személyes, emberi drámán keresztül feszegeti az egyén felelősségét a hatalomhoz való viszonyában.
Der neunte Tag
cseh-luxemburgi-német filmdráma, 98 perc, 2004
Egy luxemburgi katolikus papot a koncentrációs táborból szabadságra küldenek, hogy rábeszéljék a náci birodalommal való kollaborációra. Az Oscar-díjas, német rendező szikár drámája a hatalom és az egyén érzékeny viszonyáról.
rendező:
Forgalmazza: Best Hollywood
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek





















