Kincsvadászok dúlják fel a Kárpát-medencét. A hajdan errefelé határőrködő római seregek bizony nem ijedtek meg egykönnyen holmi barbár hordáktól, az Argo című új magyar akciókrimi-vígjátékban feltűnő újmagyar suttyóbandák láttán azonban alighanem elgondolkodtak volna, érdemes-e annyit bajlódni a világ civilizálásával.

Az első képsorok páncélos kaszabolását látva úgy tűnhet, a Gladiátor magyar verziójával van dolgunk, de ez csak a felvezetés: a kincs hogyan került a földbe. Ugrás a mába: egy német milliomos, náci háborús bűnös és mellesleg kincsmániában is szenved, ezért felbérel néhány profit (és kevésbé profit), akik egy profin és kevésbé profin kivitelezett műkincsrablás után egy meglehetősen kétbalkezes kincskeresésbe bonyolódnak a nagy magyar Alföldön.
A két banda - Oszter Sándorral és Kovács Lajossal az élen - félúton vetélytárs vállalkozásokká alakulnak, hozzájuk csatlakozik harmadikként egy ifjú régész és egy rámenős riporterlány által (félre)vezetett csapat. A sok csetlés-botlást és pofára esést súlyos argó beszéd és a hazai viszonyok között feltűnően véres előadásmód teszi korhatáros örömmé.
magyar akcióvígjáték, 103 perc, 2004
Három kincsvadász banda római régiségeket keres az Alföldön. Fordulatos, gyilkolászós poénkodás érces tolvajnyelven.
rendező:
Forgalmazza: SPI
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek












