Apám barátainak talán kissé kiszínezett elbeszélései szerint a nyolcvanas évek balatoni nyarai a külföldön minden gátlásukat levetköző kelet-német lányokról szóltak, és ehhez képest némi csalódást okozott a tény, hogy a német-magyar...
...koprodukcióban készült filmben a német lányok német fiúkkal kavarnak a magyar tenger partján. Igaz, a lányok kelet-németek, a fiúk nyugat-németek, ami 1988-ban nem csupán földrajzi különbségnek számított. Doreen és Isabel 17 éves ikrek, élsportolók, született evezős tehetségek és mindent együtt csinálnak, így a balatoni úttörő- és edzőtáborba is együtt érkeznek, ám mivel az állomáson lekésik a buszt, kénytelenek stoppolni, és pár NSZK-s srác veszi fel őket.
Innentől már megjósolható, mi fog történni: a két lány közül az életvidámabb, oldottabb Doreen beleszeret az egyik fiúba, akikkel aztán a táborból kilógva találkoznak, és pár nap után a közös jövőt tervezik, a józanabb Isabel pedig elárulva érzi magát. Mindez egyszerre követi a tinifilmek klasszikus „sorsdöntő nyár”-formuláját és annak a korszaknak pontos leképezését, amikor a Tisza cipő még baromira nem számított divatosnak, egy walkmanért viszont ölre mentek – nem is tudta megállni a hazai forgalmazó, hogy a magyar címbe ne gyötörje bele valahogy a retró szót.
A végeredmény abszolút korrekt, a testvérek közti kapcsolati dinamika ábrázolása szép, a korhű ábrázolásra csillagos ötöst adunk, de a történetnek nincs túl sok olyan eleme, amely bárkit is meglepne – és én még mindig szeretném számomkérni a magyar szereplők hiányát egy nálunk játszódó filmben!

Westwind
magyar-német vígdráma, 89 perc, 2011
Német fiatalok ismerkednek a Balatonnál a Fal leomlása előtt.
rendező:
Forgalmazza: Szuez Film
Bemutató: 2012. január 12.
Bemutató: 2012. január 12.
Vetítések
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek