A Philip K. Dick novellái alapján készült filmek többsége, mint a Különvélemény vagy az Imposztor, jóformán csak a történet kiindulópontjául szolgáló ötletet vették át, a cselekmény kibontásában inkább már a jól bevált műfaji rutint hívták segítségül. A felejtés bére készítői sajnos az említetteknél is jobban hajlottak a szokványos megoldások felé.
Pedig a kezdeti felállás alapján joggal várhattunk volna többet. A történet hőse egy mérnök, Michael Jennings (Ben Affleck), aki azzal keresi nem is rossz betevőjét, hogy vezető elektronikai cégek megbízásából bevonul egy zárt laboratóriumba, veszi a konkurrencia legfrissebb, forradalmian új termékét, szétszedi, rájön a masina titkára, aztán csinál egy sokkal jobbat. Az új találmány átadása után emlékezetéből törlik a munkával eltöltött egy-két hónap élményanyagát, ő meg kezében a csekkel mehet nyaralni. Aztán - ahogy az lenni szokott - elvállal egy minden eddiginél nagyobb melót, az utolsót... És ebből lesz a baj.
A munka sikeres befejezése utáni emlékezettörlést követően a bankban dollármilliók helyett csak egy kacatokkal teli boríték várja, amit ő maga küldött önmagának. A kezdeti dühkitörés után ráébred, hogy a borítékbeli tárgyak jelek, amelyekkel a munkájával kapcsolatos, világméretű gazemberséget akarta lebuktatni az emlékezettörlésen túlról.
Oldalán egy tettrekész barátnővel - akire természetesen már nem emlékszik - hősünk látványos akciójelenetek során verekszi át magát, és míg Ben Affleckhez (A rettegés arénája) mérten ez nem rossz teljesítmény, Uma Thurman (Kill Bill) és John Woo rendező (Ál/arc) ennél sokkal jobbat is mutatott már.

Paycheck
amerikai thriller, 119 perc, 2003
Találmánykoppintó mérnök emlékezetét kitörlik alkalmazói, de kezében egy rejtélyes csomag, amelynek segítségével leleplezheti a tervet, amelynek kidolgozásában maga is részt vett. Philip K. Dick-adaptáció az Ál/arc és A fegyverek szava rendezőjétől.
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek