Amerika Kapitány volt a Marvel első szuperhőse, és már akkor pofán csapta Adolf Hitlert, amikor a két ország még hadban sem állt, majd igazi népszerűségét a hatvanas években nyerte el, nyilván a hidegháború barátságos légkörének köszönhetően. A fentiekből is látszik, hogy Amerika Kapitány nem a képregényvilág legmodernebb karaktere, és nyilván a Marvelnél is tudták, hogy a figura kicsit avitt, így a Bosszúállók szériában Hulk, Vasember és Thor után ő kapta meg utoljára a saját mozifilmet, ahol aztán nagyon figyeltek arra, hogy tényleg modernizálják a történetet. Vegyük például a főszereplőt, polgári nevén Steve Rogerst. Egy 46 kilós kis fickóról van szó, aki nem sokkal nagyobb, mint a kutyám, Sanyi, és aki olyan satnya, hogy a hadsereg még papírnehezéknek sem veszi fel, pedig szegény városról városra utazva keresi fel a toborzóirodákat.
 
Végül pont elszántságára figyelnek fel, és részese lehet egy szupertitkos kísérletnek, mely során egy szérum segítségével szuperkatonát varázsolnak belőle, és egy nemzeti színűre pingált kukafedővel, akarom mondani pajzzsal kiegészítve lesz belőle Amerika Kapitány. A Kapitány egy, a szövetségeseket– köztük egy brit bombázót – is felvonultató csapat élén indul a gonosz, vagyis a nácik titkos tudományos részlege, a HYDRA ellen, amelynek förtelmes főnöke Johann Schmidt, alias Vörös Koponya (Hugo Weaving). A gond csak az, hogy annak idején Herr Schmidt is megkapta azt a testátalakító szérumot, amit Mr. Rogers, de mondjuk ez így korrekt, mert hol az izgalom, ha minden nyerő lap a szuperhősnél van? A bevallottan az Indiana Jones-filmekre hajazó Amerika Kapitány legviccesebb eleme az átalakítás előtti, parányi termetű főhős, akit, hála a modern technikának szintén Chris Evans alakít, és szerencsére a humor nem fogy el a momentumnál, mert mint mondottuk, a Marvelnél tudták, hogy ehhez a hőshöz kell egy kis plusz.
 
Persze a jó öreg Stan Lee ebben a filmben is feltűnik pár röpke másodpercre – nyilván már el sem lehet zavarni a forgatásokról – végül is ő a Marvel-képregények apukája.