Ben Hur
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
9/10 (17)
A Ben Hur minden idők egyik legsikeresebb filmje. A közel fél évszázada készült alkotás kapott először tizenegy Oscart - a film zenéjéért Rózsa Miklós vehette át a díjat - és azóta csak két film - a Titanic és a Gyűrűk Ura: A király visszatér - tudta megismételni sikerét.
fotókredit: filmplusz.sajtoklub.tv
fotókredit: filmplusz.sajtoklub.tv
1880. november 12-én jelent meg Lev Wallace Ben Hur: Krisztus története című regénye és rövidesen bestsellerré vált. A regény alapján készült színdarabot 1899-ben mutatták be a Broadwayen, és nyolc évvel később elkészült az első (néma)film is, amit 1925-ben egy újabb, szintén néma, celluloid szalag változat követett. A színes-hangos verziót 1959-ben forgatták le. Ez volt akkoriban a világ legdrágább filmje, 15 millió dollárból készült el. Az MGM már csődközelben volt, amikor a Ben Hurt gyártották, de film 70 millió dolláros bevétele megmentette őket.

A történet hősét, Júda Ben Hurt Poncius Pilátus elleni merénylettel vádolják és gályarabságra vetik. Az igazságtalanul megvádolt férfi szabadulása után szembeszáll a Római Birodalommal. A történet több mint száz év után sem veszített népszerűségéből, 1999-ben mutatták be a Ben Hur musical változatát és 2003-ban elkészült egy animációs verzió is.
 
 
fujisan
2007.05.21
|
Ben Hur
amerikai történelmi dráma, 210 perc, 1959
Az első számú szandálos filmeposz színpompás Római Birodalommal, üldözött zsidókkal, tengeri csatával, tevékkel, leprával és minden idők legkáprázatosabb kocsiversenyével.
rendező:

William Wyler

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 11., szombat

Bertold, Marietta
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
18:05
Ilyen az élet
amerikai romantikus vígjáték, 2010
18:05
Bonanza: A visszatérés
amerikai western, 1993
18:15
Hiteles másolat
olasz-francia-iráni filmdráma, 2010
18:15
Tiniboszi
amerikai vígjáték, 1997 (ism.)
18:25
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
Tagok: túl az 1 millión