Talán ennek köszönhető, hogy egy végtelenül egyszerű és sokat látott történetből egy viszonylag elfogadható filmet tudott kovácsolni Oz. Mert egyik színésznagyságnak sem ez lett legemlékezetesebb filmje, az biztos. Talán Norton-ról lehet elmondani, hogy a két személyiségének alakításával kicsit többet dobott be a kalapba, mint az átlagos, de Niro (hahaha, vicc!) és Brando játéka szimpla rutinmunka. Meg Norton szinte mást sem csinál, mint dupla személyek alakítását, az is igaz (van a paposgyilkos, a harcos, kicsit a nácis, most ez, meg kéne állni, nem igaz?). 
 
És most a triviális tartalom. Nick Wells (Robert De Niro) visszavonult profi kasszafúró, aki lányával és barátnőjével kezdett új életet Montrealban, és már csak a legális üzletére koncentrál. A régi barátok elől azonban nem lehet elbújni, és tudja ezt Max (Marlon Brando) is, visszautasíthatatlan ajánlatot tesz egykori társának: egy 17. századi jogarról van szó, amelyet csak néhány napig fognak őrizni a montreali vám széfjében. Nicknek össze kell jönnie a rablás szellemi atyjával, Max bennfentes emberével. A taknyos Jack Teller (Edward Norton) labilis idegzetű és heves vérmérsékletű gengszterpalánta, akinek szüksége van egy „öreg” tapasztalatára is. A két különböző jellem hamar konfliktusba kerül egymással, de egymásra bízzák életüket, és a sikert, ám abban egyikük sem biztos, hogy jól tették-e. Hmm. Szóval, De Niro, és Norton bármikor jöhet, de én mégis inkább a Shrek-et ajánlom, előtte. Ha mást nem, mindkettőt.