Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Apacsok
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
7/10 (1)
Több okból is furcsa munka az Apacsok: részben, mert végig a színház és a film határán mozog, részben, mert pont a címbéli apacsokról derül ki a legkevesebb, és főleg azért, mert Török Feri tulajdonképpen egy Bereményi Géza-filmet rendezett.
A hatvanas évek elejétől számos fiatal felnőtt kezdett a társadalomból pár hónapra kivonulva vidéken indiánoskodni – és mivel valamivel később a néhai Cseh Tamás is megalapította a maga törzsét, szerzőtársa, Bereményi Géza számára nyilván személyes ügy egy ilyen témát feldolgozni. Természetesen a titkosrendőrség a May Károly-regények rózsaszín vadromantikáját megélni próbáló társaságokat is megfigyelés alatt tartotta, egyes kulcsfiguráit beszervezte, és ez adja a tipikusan bereményis történet gerincét, amely érinti a hatalom, a karizmatikus vezetők és a megbocsátható árulás kérdését – így akár a Tanítványok folytatása is lehetne –, és amely a magyar filmet úgy 35 éve jellemző „nehéz”mondatokra épül.
 
Török Feri, aki a darab színpadi verzióját is rendezte, inkább stiláris jegyekkel járult hozzá a végeredményhez: hozta kedvenc színészeit, fiatalított az összképen és olyan közreműködőket szervezett be, mint a díszletekért felelős Stark Attila vagy Zságer Balázs, aki erősen a Jarmusch-féle Halott ember hangulatát idéző zenével szállt be. Bár a főszereplő a most is remek és több karaktert is hozó Csányi Sándor, a filmet Szervét Tibor viszi el a vállán a behízelgő tartótiszt szerepében, még úgy is, hogy maga a figura már rég klisének számít.
Vízer
2011.04.28
|
Apacsok
magyar filmdráma, 80 perc, 2010
A történet szerint a nagyszülők a szűk keretek közé szorított mindennapok mellé felépítenek maguknak egy másik, egy indián életet, évközben erre készülnek, nyaranta pedig törzsi életet élnek főnökkel és varázslóval, valahol a Duna mentén. A társadalomból azonban nem lehet következmények nélkül kivonulni,
rendező:

Török Ferenc

Forgalmazza: Vertigo Film
Bemutató: 2011. május 5.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.