Habár a különféle Pán Péter-művek spin-offjaként a soha fel nem növő kisfiú szárnyas barátja, Csingiling már 2008-ban kapott egy saját animációs filmet (amit 2009-ben Csingiling és az elveszett kincs címmel egy folytatás is követett),...
...a Csingiling és a nagy tündérmentés a kíváncsi, talpraesett barkácstündér első olyan kalandja, amit nagyvásznon is megnézhetnek a gyerekek (hazánkban legalábbis).
Aki esetleg az előző opusok ismeretének hiányában nem tudná, Csingiling igazi otthona nem Sohaország, hanem Tündérrév: itt él tündérbarátaival, akik közt nemcsak tündérleányokat, de -fiúcskákat is találunk. Minden tündérnek megvan a maga feladata, főhősünk például minden tönkrement dolgot megjavít. A baj csak az, hogy Csinget szörnyen érdekli minden, ami az emberekkel kapcsolatos, és ennek köszönhetően hamarosan egy Lizzy nevű kislány szobájában találja magát. Népe azonban – némiképp joggal – azt hiszi, hogy szöszi társukat nagy veszély fenyegeti, ezért mentőosztagot indítanak érte…
A Disney-folytatásokra (Az oroszlánkirály 3., Pocahontas 2.) specializálódott és az első Csingiling-filmet is jegyző Bradley Raymond művében materialista és idealista gondolkodásmód feszül egymásnak. De félre a nagy szavakkal, hiszen A nagy tündérmentés igazi célközönségét kizárólag a körülbelül óvodás- és kisiskoláskorú gyerekek képezik. Míg a kiskisasszonyokat Csingiling és Lizzy barátkozása varázsolhatja el, addig a kisgavallérok a valóban igen feszültre vágott mentőexpedíció végkimenetelén izgulhatnak.

Tinker Bell and the Great Fairy Rescue
amerikai animációs film, 80 perc, 2010
A Pán Péter-kalandokból ismert Csingiling kénytelen más tündérkékkel szövetségre lépni, hogy láthatatlanok maradhassanak az emberek előtt.
rendező:
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2010. július 29.
Bemutató: 2010. július 29.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
2012. január 26. - február 2.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek