Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Budapest
|
est.hu:
5/10
|
olvasói:
3/10 (4)
Vicces belegondolni, hogy az általunk oly egzotikusnak tartott brazilok adott esetben minket, szürke, mogorva magyarokat tartanak izgalmasnak és különlegesnek. Furcsán hangzik, ugye?
Ami igazán furcsa, az az, hogy a film egy olyan regényen, Chico Buarque de Hollanda azonos című könyvén alapszik, amely úgy fest furcsa portrét fővárosunkról, hogy szerzője még sosem járt itt – később azért eljött és most a vásznon is feltűnik fél perce. Vagyis ne számítsunk aprólékosan megrajzolt, a valóság talaján megágyazott történetre és ábrázolásmódra – ami meglepő módon a kortárs brazil filmgyártásra mégis jellemző –, hiszen maga a főhős is hadilábon áll saját identitásával.
 
José Costa (Leonardo Medeiros), egy Rio de Janeiróban élő családos bértollnok, egy szellemíró, aki mások gyenge írásaiból készít sikerkönyveket, de a sikerből neki nem jut semmi. Így történik, hogy egy budapesti kitérő alkalmával meglátja a lehetőséget az újrakezdésre – és az Írók boltjában meglátja Hámori Gabriellát, vagyis Krisztát, a görkorcsolyás démont is. Az első brazil–magyar koprodukciójában hősünk pillanatok alatt megtanul magyarul, meghódítja álmai hölgyét, majd meghasonul, miközben az elsősorban operatőrként ismert Walter Carvalh rendezőként is főleg a látvánnyal és a fényekkel törődik. A Budapest ennek köszönhetően sokkal jobban mutat, mint a címadó város, de a történet van olyan zavarba ejtő, mint az igazi Budapest. A fantázia és a valóság kettőssége és keveredése erősen maníros, de legalább végre megtudjuk, mások hogyan látnak minket messziről.
Vízer
2010.05.05
|
Budapest
brazil-magyar-portugál romantikus filmdráma, 113 perc, 2009
Chico Buarque de Hollanda sikerkönyvének feldolgozásában egy brazil író beleszeret Budapestbe, a magyar nyelvbe, és persze Hámori Gabiba is.
rendező:

Walter Carvalho

Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2010. május 13.
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.