Sas Tamás operatőr rendezői bemutatkozása, a Presszó olyan jól sikerült, hogy azóta készült munkáival nem tudta még csak megközelíteni sem – ezúttal még nagyobbat kockáztat és a sikerfilm folytatásával tesz egy próbát.
A cselekmény az első részben történtek után tíz évvel veszi fel ismét a fonalat: ismét itt van tehát a három – időközben egymástól eltávolodott – barátnő, Dóri (kissé „átváltozva”), Bori és Anna és a barátságukat (szó szerint) szétcs*sző rosszfiú, Gábor. A presszót ugyan már a csapos lánya viszi, de visszatér a tulaj, Blanka néni és a Professzor is, mellettük pedig feltűnik számos új arc.
A gond csak az, hogy míg a Presszó jól eltalált formai megoldásával, remekül megírt forgatókönyvével és eleven figuráival nagyszerűen összeállt egy átélhető történetté, addig a Presszó 10 év nem sokban haladja meg a frappánsan megírt párbeszédekre előadott színészi helyzetgyakorlatok színvonalát. Nem tett jót neki, hogy nagyobb szerepet kap a rezonőrként fellépő presszós figurája, rengeteg a felesleges mellékszál, és nincs egy határozottan felvázolt központi problematika. Illetve van, csak kifejezetten elkapkodott és nem elég markáns, így alig tűnik fel a többi között – emiatt sajnos a végecsattanó sem üt annyira.
A Presszó 10 év ennek ellenére nem rossz film, de az első rész támasztotta magas elvárások miatt tőle nem elég egy közepes. Így olyan lett maga is, mint egy tízéves osztálytalálkozó: inkább csak merengés az elmúlt dicsőségen, mint az aktuális események ünneplése, amit aztán hamar el is felejtünk.

magyar filmdráma, 95 perc, 2009
Tíz évvel a presszóban történt haláleset után a törzsvendégek ismét összegyűlnek egy-két körre.
rendező:
Bemutató: 2010. december 23.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek