A kanadai David Cronenberg rendező a horrorműfaj egyik élő legendája, számos eredetibb művel (Porontyok; Videodrome; Két test, egy lélek; Karambol) és egy jóformán maga feltalálta alműfajjal, a biohorrorral a háta mögött. Az emberi lélek (és test) mélyrétegeiben mindig is szívesen kutakodó rendező ezúttal egy rendkívül kusza psziché világába merült alá, különös hangulatú, lidérces atmoszférájú munkájában.

Cronenberg nem saját forgatókönyvéből, hanem hozott anyagból dolgozott, Patrick McGrath 1990-ben született azonos című regényét adaptálta filmre az író közreműködésével. Az egyébként szuverén látásmódú direktor azonban túlságosan is tisztelte az eredeti művet, és - amellett, hogy a sztori időpontját a harmincas és ötvenes évekből a hatvanas és nyolcvanas évekbe helyezte - nemigen változtatott rajta. Alig igyekezett valamit hozzátoldani, inkább elvett belőle: a regény lázas, hagymázas vízióinak élén tompított picit, a sokszor nehezen kiszálazható történéseket egyértelművé tette és több helyütt magyarázó jellegű jeleneteket iktatott be a cselekménybe. Az eredetileg többszereplős, itt viszont egyetlen figurát a centrumba helyező, afféle kamarajátékká alakított történet sikere mindezek következtében kevéssé a rendezőn, inkább a főszerepet játszó Ralph Fiennes-on múlik. Aki, mint tudjuk, nem egy színészfenomén.
Spider
angol-kanadai thriller, 98 perc, 2002
"Az amnéziás Spider az elmegyógyintézetből visszatér a londoni külvárosba, hogy összerakja gyermekkorának emlékképeit. A biohorror nagymestere eljutott a légytől a pókig. Az angol beteg, a világ háló."
rendező:
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek













