Helen Hunt színészi kvalitásait – pláne a Lesz ez még így se óta - hülyék lennénk megkérdőjelezni. Ezt bizonyára ő is érezte, ezért valami olyasmit tett, amivel valóban kihívás elé állíthat minket: helyet foglalt a rendezői székben.
Ami azt illeti, lesújtó véleményt direktori teljesítményével kapcsolatban sem feltétlenül tudunk megfogalmazni. Sőt, leginkább a háziasszonyok körében népszerű „aranyos film” kifejezéssel illetnénk próbálkozását.
April tanítónő az egyik New York-i általános iskolában. A harminckilenc éves nő kapuzárási pánikban szenved. Miközben ő kisbabáról álmodott, a férje elhagyta. Kedélyállapotát tovább rontotta, hogy meghalt a szeretett mostohaanyja. Ráadásul felbukkan a vér szerinti anyja, aki lányfejjel kénytelen volt lemondani róla. Bernice, a harsány és harmadrangú tévés perszóna szélviharként söpör be az életébe, teljesen felbolygatva azt. Azután April megismerkedik Frankkel, az egyik diákja jóképű és elvált apjával. Kezdetben elzárkózik a férfi közeledése elől.

Then She Found Me
amerikai romantikus vígjáték, 96 perc, 2007
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek