Az amerikai romkomgyárosok ezúttal elsőrendű alapanyaghoz, Dickens Karácsonyi énekéhez nyúltak ihletért. A szőrös szívű, zsugori Scrooge helyett azonban a középpontba egy nőfaló divatfotóst helyeztek.
Connor Mead (a különösen ellenszenvesre barnított Matthew McConaughey) olyan alak, aki konferenciahívás során szakít három barátnőjével, miközben egy negyedikkel hetyeg. A férfira azonban igen kellemetlen kötelesség vár: részt kell vennie öccse esküvőjén, ahol ráadásul felbukkan régi szerelme, Jenny is. Ezután pedig még ennél is durvább tetemre hívás következik: a lagzi előtt megjelenik Connornak (halott) nagybácsija és tanítómestere, majd őt követően a múlt-, a jelen- és jövőbeli barátnői szellemei, akik minden bűnével szembesítik...
Mark Watersnek korábban voltak már jó megmozdulásai (Bajos csajok, Ha igaz volna...), legújabb alkotása azonban nem tartozik ezek közé. Nem az a baj, hogy a film dramaturgiája előre kiszámítható (ez egy romkomnál bocsánatos bűn), hanem hogy egészen rossz a ritmusa. Egyes jelenetei túl hosszúra nyúlnak (így ellaposodnak), mást ezzel szemben túl gyorsan lezavarnak. Ez az aránytalanság a figurákat is érinti: a mellékalakok mintha csak dísznek lennének, olyan egydimenziósak (ami nagyrészt a főhősökről is elmondható).
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a színészek próbálják menteni a helyzetet, így különösen nagy teher hárult Jennifer Garnerre, Michael Douglasre és A meztelen dobosból ismert Emma Stone-ra - ők teszik a legtöbbet azért, hogy az Excsajok szelleme mégis működjön.

Ghosts of Girlfriends Past
amerikai vígjáték, 100 perc, 2009
Egy nagystílű nőcsábászt öccse lakodalma előtt meglátogatják volt barátnői szellemei, és megpróbálják a helyes útra terelni. Nincsen könnyű dolguk.
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2009. július 9.
Bemutató: 2009. július 9.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek