A történet egy negyvenes évek végi, kis észak-kaliforniai városka tökéletesre koreografált díszletei között bonyolódik egy tökéletlen főhőssel a középpontban, aki mellett csak úgy, az érintettség minden jele nélkül történik az élet. Ed tipikus balfék kisember, azt teszi, amit mások diktálnak neki, és azt is többnyire szó nélkül. A totális rezignált és életunt mindennapi rutinból egy roppant nevetséges figura megjelenése rángatja ki, aki üzletet ajánl neki, méghozzá az évszázad üzletét. A réveteg tekintet szolidan felcsillan és a nagy ötlet is formát ölt, miszerint a bizniszhez hiányzó összeget zsarolással szedi ki, a feleségét rendszeresen házasságtörésre ösztökélő főnökéből, „Big” Dave-ből. A terv eleinte flottul működni látszik, de valahol kisiklik a dolog, mert ezek után tragédia tragédiát követ; tömérdek mennyiségű hulla, meg idegösszeroppanás, de minimum lábtörés szegélyezi főhősünk útját, aki csak bambán áll a történések közepén, és tehetetlenül szemléli, hogy kártyavárként dőlnek össze körülötte a dolgok, míg ő minden különösebb ok nélkül túléli a morbid szitukat.
 
A konfliktusok és a feszültség egyértelműen a vizuális szférában teljesedik ki; a különösen sötét tónusú képek, a rendkívül erős fény-árnyék kontrasztok, és a végzetszerű, hosszan kitartott közelik mind baljóslatú atmoszférát generálnak, és gigantikus csúcsokba emelik a formai szekciót.  
 
Nem is véletlen, hogy a 2001-es Cannes-i Filmfesztiválon megosztott díjat kapott Lynch Mulholland Drive-jával.