Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Adás
|
est.hu:
8/10
|
olvasói:
5/10 (10)
Az elmúlt Szemlén két tudományos-fantasztikus mű is felbukkant: de amíg az 1 varázslatos képeivel és szuggesztív hangulatával inkább fantasztikus, addig Vranik Roland Adása inkább tudományos – a tudományok közül is főként a szociálpszichológia áll közel hozzá.
A Fekete kefe rendezőjének komor disztópiája azzal a gondolattal játszik el, hogy mi történik, ha „elmennek a képek”. Az Adás névtelen nagyvárosában minden monitor sötéten csillog: nemcsak a tévében nincs adás, de leáll a munka, az oktatás, a szolgáltatások – hiszen digitalizált világunkban mindent különböző képernyőkön keresztül kapunk, így ha ezek elsötétülnek, a civilizált élet is megszűnik. Ebben az atomkatasztrófával felérő apokaliptikus helyzetben figyelhetjük, ahogy három fiútestvér próbál túlélni, és alkalmazkodni ehhez az új, megváltozott szituációhoz.
 
Így szinte laboratóriumi körülmények között szemlélhetjük, hogyan reagálnak az egyes személyek egy ilyen szélsőséges határhelyzetben (amihez ráadásul még az elején egy bűn elkövetése is társul). A képekkel együtt kivesző ingereket és emóciókat, a szinte brutális szenvtelenséget és érzelemmentességet az alkotók formailag is radikálisan jelenítik meg. Szikár hosszú beállításokban és steril, szigorú környezetben, zárt formák, geometrikus alakzatok közt láthatjuk hőseinket, így minden figyelmünket magára a szomorú folyamatra összpontosíthatjuk. A végén talán felvillan egy kis remény – de az is lehet, hogy csak csalóka délibáb még azokból az időkből, amikor volt ilyen. 
firkász
2009.12.14
|
magyar szatíra, 90 perc, 2009
Mikor elment a kép, leállt az élet. A városban kevesen maradtak. Három testvér megpróbálja túlélni a különös helyzetet.
rendező:

Vranik Roland

Forgalmazza: Szuez Film
Bemutató: 2010. január 7.
1 komment|Szólj hozzá!

Mesterkélt, hamis történet, hiteltelen színészi játék.... esztétizáló üres operatőri munka .... más baj nincs....
jacobsson
|
2010-01-10 21:06:05
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 11., szombat

Bertold, Marietta
Tagok: túl az 1 millión