A Csak szex és más semmi és a Szabadság, Szerelem rajongói kellemes és mindenekelőtt fordulatos szélhámoskodás részesei lehetnek, ha megnézik Goda Krisztina harmadik nagyjátékfilmjét.
Sőt, a magyar közönségfilm egyik megmentőjeként ismertté lett rendezőnő átgondolt és tisztességes munkáját nézve azon is elgondolkodhatnak, hogy tulajdonképpen nem a címszereplő Gábor (Nagy Ervin - Nincsen nekem vágyam semmi, Overnight) az igazi kaméleon ebben a történetben, hanem maga Goda, aki úgy váltogatja a műfajokat, mint más a bugyiját - ráadásul mindegyik jól áll neki! Egy romantikus vígjáték és egy történelmi hősdráma után most egy szabályos thrillerrel van dolgunk, melyben a főhős szemünk láttára kerül egyre mélyebbre a saját maga ásta gödörben, akár Philip Marlowe vagy egy Coen-hős. Gábor ugyanis hiszékeny nők elcsábításából él, intézetis haverja és társa, Tibi (Trill Zsolt - Johanna, Dolina) segítségével ujja köré fonja őket, majd a megfelelő pillanatban lelép a közös bankszámlán őrzött pénzzel. A bibi csak annyi, hogy emberünk elbízza magát, és beleszeret egy tehetős, de leszázalékolt balerinába (Hámori Gabriella - I Love Budapest, Eszter hagyatéka), és túl sokat kockáztat a siker (lásd: pénz) érdekében.
Goda és a társíró Divinyi Réka irigylésre méltó magabiztossággal szövögeti a szálakat, és elketintve néhány helyzet és figura sterilségétől, színes és árnyalt képet fest a szélhámosról, és arról a világról (lásd: Magyarország), ahol az nyer, aki minimum egy lépéssel előbb jár üldözői és/vagy szerettei előtt. Jó mulatság, női munka.
Goda és a társíró Divinyi Réka irigylésre méltó magabiztossággal szövögeti a szálakat, és elketintve néhány helyzet és figura sterilségétől, színes és árnyalt képet fest a szélhámosról, és arról a világról (lásd: Magyarország), ahol az nyer, aki minimum egy lépéssel előbb jár üldözői és/vagy szerettei előtt. Jó mulatság, női munka.
magyar romantikus filmdráma, 100 perc, 2008
A profi csaló és a talpraesett balerina szerelme, avagy nem is olyan szürke a magyar valóság.
rendező:
Forgalmazza: HungariCom
Bemutató: 2008. december 4.
Bemutató: 2008. december 4.
20 komment|Szólj hozzá!
Kifejezetten jó film a Kaméleon, a csapnivalóan agyonsematizált és túlszínezett Valami Amerika 2 után kellemes volt egy valóban lebilincselő, a felszín alatt tanulságos, de mégiscsak szórakoztató magyar mozit látni. Ezen végre nem aludtam el, végig ébren tartott. Nagy Ervin meglepően ügyes a szélhámos szerepében, Kulka János szokás szerint fantasztikus, Hámori Gabriella kisugárzása pedig a vászonról is lejön. Mme Brennernek üzenem: Kaméleon azért adta el a kocsit, mert nála volt a CD, amivel zsarolni tudta a dokit, tehát a műtét borítékolva volt. Nem túl bonyolult. És amiről a film nekem igazán, némileg persze didaktikusan szólt, vagyis arról, hogy az emberrel mindent könnyen el lehet hitetni, amit el szeretne hinni, azt érzékletesen tolmácsolta is. A Fehér tenyér és talán a méltatlanul lehúzott Nyugalom óta nem láttam ennyire erős magyar filmet. 10-ből 9.
Menkauré
|
2009-01-27 00:00:01
Nem értem ezt a nagy lelkesedést. Szerintem a film kifejezetten gyenge: logikátlan, hamis és a megoldás erőltetett. A filme elején a hódítások csupa rossz klisé, a bonyodalom (beleszeret egy balettáncosba, akinek már nem pénze kell ) hiteltelen, a megoldások meseszerűek (mindenki tök hülye, mert mindent benyal, amit Gábor mond), majd a végén a keserű bukás egy kicsit túlpörgetve (minek adta el a kocsit, ha a doki úgysem operálja meg a csajt?) majd visszapörgetve a történetet, hogy a csaj mindent tudott végig, akkor meg miért játszotta el, hogy szerlemes... A pszichológus szerepe meg egészen zűrös. Szóval álljunk le a hozsannával ez nem jó film!
Brenner Zsuzsa
|
2009-01-03 18:58:18
Előre annyit, hogy nem láttam a filmet.
Kedves ScottésJune! Én nem sok magyar színésztől láttam gyönyörű alakítást... és hát nem nagyon bízombenne, hogy itt láthatok. Ami azt illeti, hogy mennyire tucatfilm egy film, azt onnan tudod eldönteni, hogy megnézed, ki csinálja és hogy melyik moziban árulják:)
Kedves ScottésJune! Én nem sok magyar színésztől láttam gyönyörű alakítást... és hát nem nagyon bízombenne, hogy itt láthatok. Ami azt illeti, hogy mennyire tucatfilm egy film, azt onnan tudod eldönteni, hogy megnézed, ki csinálja és hogy melyik moziban árulják:)
LhA
|
2009-01-01 20:56:58
Új hozzászólás
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek













