A Hülyék paradicsoma olyan jövőt tár az amerikaiak elé, hogy szinte a mozikba se került. A gyártó óriásstúdió, a Fox a tesztvetítések után egy évig a polcon tartotta, majd összesen hat vidéki városban mutatták be délutáni vetítéseken, kisteremben, úgy, hogy még előzetest vagy posztert sem gyártottak hozzá.
Miért? Mert a film olyannak mutatja a jövő Amerikáját, mint amilyennek néha már most látszik kívülről: elhízott, ostoba és szadista. Hőse Bowers közlegény, egy unalmas katonai bázis lusta könyvtárosa - nyilván nem véletlen, hogy Amerika egyik kedvenc átlagember színésze, Luke Wilson alakítja -, aki egy hibernálási program kísérleti patkánya lesz, csakúgy, mint egy Rita nevű prosti, aki az ellene felhozott vádpont elejtéséért cserébe vállakozott arra, hogy egy évre lefagyasszák.
Csakhogy egy helyett ötszáz év után ébrednek fel, és ők lesznek a legintelligensebb emberi teremtmények szerte az országban. 2505-re ugyanis kihalnak az okosok, akik csak a karrierjüknek éltek, és nem akaródzott nekik gyereket vállalni, viszont túlszaporodtak a degenerált, ostoba hülyék, akik még azt sem tudják, mire is való a gumi óvszer. Amerika soros elnöke egy pankrátor-pornószínész, a lakosság pedig zombiként mászkál a plázákban, vagy otthon ül a tv előtt a fotellé alakított WC-n. És amint kiderül, hogy Joe intelligenciája messze az átlag feletti, mindenki tőle várja a megoldást minden bajra - ami nem csak megtiszteltetés, mert a kudarc itt elég kellemetlen következményekkel jár. Az eddig sem kíméletes humoráról ismert Mike Judge, akinek a Beavis és Buttheadet és a kissé mellőzött Hivatali patkányokat köszönhetjük, elég szomorú jövőt vázol fel nekünk, miközben végig képes mulattatni - ami elég vegyes benyomásokat kelthet.
Forrás: Est.Tv Magazin

Idiocracy
amerikai kalandfilm, 84 perc, 2006
rendező:
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek