Egy évvel fiatalabb húgáról forgatott portéfilmet az egyik leghíresebb francia színésznő, Sandrine Bonnaire. Sabine története a szerető nővér bemutatásában szép és megható, de egyben megrázó is.
A vidéki munkáscsalád hetedik gyermekeként született Sandrine tizenhat évesen nyerte el első César-díját egy külvárosi lány megformálásáért az Á nous amours című filmben, majd hamarosan Agnes Varda (Sem fedél, sem törvény), Régis Wargnier (Kelet-Nyugat) és Patrice Leconte (Intim vallomások) kamerája előtt találta magát. Aki látta már őt a vásznon, az tudja, hogy hallatlanul érzékeny és intelligens színésznő, az azonban kevésbé köztudott, hogy az ő segítségével hoztak létre egy vidéki otthont autista emberek részére. Sandrine húga, Sabine ugyanis ebben a betegségben szenved, ez a portré pedig egy hosszabb látogatás alkalmával készült.
A majdnem másfél órás film a felületes szemlélő számára nem sok kellemes percet tartogat, hiszen egy megroppant embert látunk, akit korábban hét évig kezeltek egy intézetben konkrét diagnózis nélkül, s most végre hozzáértő emberek segítik abban, hogy búcsút mondjon dühkitöréseinek, szavakkal fejezze ki magát, és újra élvezze az életet.
A kamera mögül nyugodt kedvességgel kérdező nővér időnként narrálja is a látottakat, valamint régi fotókkal és videókkal színesíti a képet, miközben a néző nemcsak az autizmus kegyetlenségén csodálkozhat, de leginkább a gondoskodás és a szeretet akadályokat nem ismerő erején.

Elle s'appelle Sabine
francia dokumentumfilm, 85 perc, 2007
Sandrine Bonnaire autista nővérének érzékeny bemutatása.
rendező:
Forgalmazza: Anjou Lafayette
Bemutató: 2008. november 20.
Bemutató: 2008. november 20.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek