Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Madagaszkár 2.
|
Madagascar: Escape 2 Africa, amerikai animációs film, 85 perc, 2008, InterCom
est.hu:
7/10
|
olvasói:
8/10 (1)
Madagascar: Escape 2 Africa
amerikai animációs film, 90 perc, 2008
A New York-i állatkertből szökött állatok úgy döntenek, hogy Madagaszkárról visszatérnek otthonukba, de gépük lezuhan Afrikában. Riszálnak így is, úgy is.
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2008. november 6.
A mese ott folytatódik, ahol abbamaradt a Madagaszkárban: a New York-i állatkerti különítmény újra megkísérli a hazatérést a szigetországból.
A kalandok helyszíne ezúttal Afrika, ami logikus fejlemény, tekintettel arra, hogy hőseinknek ezen a kontinensen van a természetes élőhelye. Így aztán itt sokkal jobban kibontakozhat mind a négy cimborának a saját kis szembenézése azzal, honnan jött és hová jutott. Alex, az oroszlán például az első részben arra jött csak rá, hogy állatkerti lénye mögött mennyire él még benne a vadállat, most viszont saját fajtársai között kell bizonyítania, hogy nem olyan puhány, mint amilyennek az első próbatételek után bizonyul.
 
A cselekmény vastagon kölcsönöz Az oroszlánkirályból, ami kár, viszont a többiek, különösen a csíkos csordában elvesző zebra és a szerelmi kalandba keveredő víziló története nagyon vicces, amellett, hogy tanulságos. A csúcs viszont a hatalommániás makikirály, amely a legjobb dumákat ereszti el. 
 
Kiadás: Alsó középkategóriás extracsomag: audiokommentár, werkfilm, kisfilm a szereplőkről és a szokásos DreamWorks zenedoboz. A hang magyar, angol DD 5.1. 
 
nelson
2009.03.23
|

Vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.