Héten vetített filmek

Filmadatbázis A-Z

Mozik

English screenings

Gyerekfilmek

Gengszterek fogadója
|
est.hu:
7/10
|
olvasói:
8/10 (18)
Visszafelé haladva az időben az Oscar-díjas dán filmes, az elsősorban forgatókönyvíróként alkotó Anders Thomas Jensen rendezői életművének újabb szelete tárul fel előttünk: a 2005-ös Ádám almái és a 2003-as Zöld hentesek után itt a 2000-ben készült elsőfilm, a Gengszterek fogadója!
A három film ismeretében Jensenről megállapítható, hogy műveivel a vígjáték műfaját járja körbe: míg az Ádám almái meghökkentő, bizarr poénokkal operál, addig a Zöld hentesek színtiszta fekete komédia, a Gengszterek fogadója pedig olyan akcióvígjáték/krimikomédia, amilyet eddig főleg bizonyos angolszász rendezőktől láthattunk. A fekete humor azért itt is felbukkan, ahogy megkapjuk az alkotótól már szinte elvárt fura figurákat is. Ez utóbbiak ezúttal piti gengszterek (szám szerint négyen), akik a főnők pénzének lenyúlása után a vidéki Dániában, egy erdő mélyén bujkálnak, hogy aztán valami egészen hétköznapi elfoglaltságot találjanak maguknak. 
 
A lendületes kezdet után a film a cselekmény fordulatának megfelelően szelídebb, érzelmesebb lesz - a négy kemény főhőst például a sanyarú gyermekkort ábrázoló flashbackekkel hozzák közelebb a nézőhöz, így megfejthetjük még a kvázi pszichopata figura személyiségét is. 
 
És az is határozottan jót tesz a műnek, hogy felvonulnak benne a kortárs dán film sztárjai Ulrich Thomsentől kezdve Mads Mikkelsenen át Nikolaj Lie Kaasig. A forgalmazónak pedig azt üzenjük, hogy az eddigi tendenciát követve alig várjuk a rendező korai rövidfilmjeit - köztük pl. az Oscar-díjas Valgaftent. 
 
fürkész
2008.10.08
|
Blinkende lygter
dán-svéd akcióvígjáték, 109 perc, 2000
Négy piti koppenhágai gengszter lenyúlja a maffiafőnököt egy nagy tételre. Akcióvígjáték az Ádám almái rendezőjétől.
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2008. október 23.
1 komment|Szólj hozzá!
Az Ádám almái első része (ha szabad ilyesmit mondani azonos megszólalásmóddal létrehozott egymás utáni filmeknél). A leggyengébb. Feltűnik az a fajta végtelenül finom , majd néha meghökkentő fordulatosság (a csúcs az asztalnál adott öklös :-), és a vadhajtásba oltott, szívet melengető emberségessége. Csak még ócska a sztori, kicsit ad hoc a humora. Gyenge felvezetés a Zöld hentesekhez, és előtanulmány a csapat csúcsteljesítményéhez.
Török Ákos
|
2010-01-08 18:25:12
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.