Moldoványi Ferenc nagyszabású alkotását a 39. Magyar Filmszemlén a kreatív dokumentum-játékfilmek között vetítették (és Máthé Tibor operatőri munkájáért díjazták is).
Ennek magyarázata pedig az, hogy az alapvetően dokumentumfilmes eszközökkel dolgozó mű valóságfeltáró elemei egy fikciós kerettörténetbe ágyazva jelennek meg - valahogy úgy, ahogy a Genezis című francia természetfilmben, melyben egy öreg afrikai varázsló mesélte el a világ és élőlényeinek keletkezését. Itt egy észak-mexikói indián törzs (a tarahumara) sámánját látjuk egy kislánnyal és édesanyjával gyönyörű természeti környezetben - ami azonban az ő paradicsomi világukon kívül megjelenik, az nem mese, sokkal inkább szörnyű rémálom.
Moldoványiék ugyanis 3 földrész (Dél-Amerika, Afrika, Délkelet-Ázsia) 4 országában (Ecuador, Mexikó, Kongó, Kambodzsa) mutatnak be kizsákmányolt, elnyomott, kihasznált gyermeksorsokat, összesen hetet: egy ecuadori cigiárus kislányét és egy cipőpucoló kisfiúét, kongói utcagyerekekét/”gyerekboszorkányokét”, gyerekprostituáltakét és gyerekkatonákét, kambodzsai téglagyári munkásokét és guberálókét.
Az Egy másik bolygó homlokegyenest eltérő, drámaian ellentétes dolgokat kapcsol össze egymással: a földhözragadt, a vulgáris, sőt a taszító, a borzalmas mellett benne van a mágia, a varázslat, az álmok és valamiféle ősi tökéletesség világa is. Az élmény teljességéhez pedig természetesen hozzátartozik Szemző Tibor zenéje (ami már saját filmjében, a Csoma-legendáriumban is elvarázsolt minket) és Máthé Tibor képei is.

Another Planet
magyar dokumentumfilm, 95 perc, 2008
Moldoványi Ferenc nagyszabású filmesszéje a kreatív dokumentum-játékfilm eszközeivel kizsákmányolt gyerekek (gyerekmunkások, gyerekprostituáltak, gyerekkatonák stb.) sorsáról mesél.
rendező:
Forgalmazza: HungariCom
Bemutató: 2008. április 10.
Bemutató: 2008. április 10.
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek