Magassági mámor
|
est.hu:
5/10
|
olvasói:
8/10 (12)
A kritikusok csúnyán hazavágták, pedig az erotikus thriller műfaján belül így is alapdarabról van szó. Igaz, maga a műfaj is furcsa ötvözete a kriminek és a zavartan álcázott szoft pornónak, de amióta Sharon Stone olyan látványosan átvette lábait egymáson, már nehéz valami újat mutatni.
Márpedig Kaige Chen kínai rendező, aki ekkor már olyan mestermunkákat tudhatott maga mögött, mint az Isten veled, ágyasom! és a Csábító hold, rövid hollywoodi kirándulása során mindent belezsúfolt gyönyörűen fényképezett filmjébe. Van itt misztikum, bűnös múlt, gyengéd érzelmek és durva szex, de legfőképpen Heather Graham (Boogie Nights, A pokolból) és Joseph Fiennes (Szerelmes Shakespeare). Előbbi az őzikeszemű, Londonban dolgozó amerikai lány, Alice, akinek ugyan van pasija, ám amikor egy szép napon az utcán megpillantja a delejes tekintetű Adamet (Fiennes), aki ráadásul egy rablótámadás során a segítségére siet, hát nem bír magával. A lány ejti hűséges barátját, és olyannyira hamar összejön a férfival, hogy mire azt kimondja az ember, hogy „azért jobb az ilyet rendesen végiggondolni” - már házasok is.
 
De hiába értik meg egymást olyan jól az ágyban, Alice rendre titkos üzeneteket kap valakitől, amelyek azt sugallják, hogy érdemes lenne alaposan megvizsgálni a férfi múltját. Mi viszont azt kérdezzük: szabad-e egy jól működő kapcsolatot két rendkívül fotogén és jól szituált ember között holmi múltbéli, feltételezett gyilkosságok miatt csak úgy felrúgni? Nézz a lelkedbe, mielőtt válaszolnál, kedves olvasó! Igaz, egyesek szerint az itt rendszerint mezítelenül látható Heather Graham játéka csapnivaló vagy még annál is rosszabb, mások váltig állítják, hogy mindez csupán a keserű, de bölcs irónia jele, amellyel a kínai rendező a hanyatló nyugati társadalom erkölcsi válságát akarta kihangsúlyozni!

Forrás: Est.Tv Magazin
2008.04.03
|
Killing Me Softly
amerikai thriller, 92 perc, 2002
rendező:

Kaige Chen

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 27., vasárnap

Hella
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
18:05
Boldogtalan igenek
ír vígjáték, 2009
18:10
Fair Game
amerikai thriller, 2010
18:15
Anna és a király
amerikai romantikus kalandfilm, 1999
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:30
Toy Story - Játékháború
amerikai animációs film, 1995
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.