Ugyanis az ilyesfajta emancipációs próbálkozások nem voltak túl népszerűek akkortájt. Egy falka férfi közé kényszerből bekúszó kis női csoport nemhogy megbecsülést, de még emberszámbavételt sem kapott, csak rágalmat, gusztustalan szexista viccek tucatját, és végső durvulásként tettlegességig fajuló szópárbajt. Pedig ez nem a sötét középkor, ez csupán a kifutó 80-as évek egy észak-minnesotai kisvárosban.
 
A sztori igaz történetre alapoz, Niki Caro a meseszép új-zélandi tájakat (A bálnalovas), koszos porfészekre cserélte, de a főhős itt is egy igazságtalanul kiközösített nő. 
 
Josey Aimes válása után tökéletesen egyedül marad gyermekeivel és a hatalmas teherrel a nyakán, hogy mostantól ő a családfő. A lurkókat el kell tartani, szóval Josey munka után néz, szülővárosában talál is olyat, amiből nagyjából futja mindenre. Csakhogy a meló egy vasbányában van, igazi tökös férfiaknak való elfoglaltság, akik ugye nem szeretnék, ha bárki is bebizonyítaná, hogy nő létére is éppolyan jól képes ellátni a feladatát, mint ők. Megindul tehát a hecchadjárat, először csak finoman kellemetlenkedve, később aztán csúnyán bedurvulva, szexuális zaklatásig fokozva, majd a tárgyalóteremben kikötve… 
 
A sztori ügyesen adagolja a feszültséget, lassan bontakoznak ki az egyre nyilvánvalóbb kirekesztő megnyilvánulások, a sztori gerincét adó tárgyalótermi rész pedig a két szálon futó történetkezelés technikáját választotta, kifinomult, okos megoldásokkal megspékelve. 
 
Az Oscar-díjra jelölt főszereplők, Charlize Theron és Frances McDormand kettőse pedig csak fokozza az élvezeteket, játékuk őszinte és velőtrázóan hiteles.