Nomármost, az olyan művekkel szemben, melyek címében benne foglaltatik a „halálos” vagy a „végzetes” kifejezés, csak abban az esetben nem viseltetünk előítéletekkel, ha garanciát kapunk Erica Eleniak elővillanó melleire.
És bár hősnőnk előszeretettel szerepel hasonló címmel ellátott művekben, ezúttal nem találkozunk vele. Ám még csak olyan jeles színművészekkel sem, akik a videótékák alsó polcain tettek volna szert hírnévre.
Lizát baleset éri. Egy óvóhelyre szállítják, mivel elveszítette a hallását. Majd onnan egy klinikába kerül, ahol felajánlják neki, hogy vegyen részt egy kísérletben, amit még embereken ugyan nem próbáltak ki, de az orvosok sikereket várnak tőle. A kísérlet folyamán Liza már nem csak hogy hall, de mások gondolatait is hallja. Felfigyelnek képességére és a kormány külön programban foglalkozik vele. Mígnem Liza megunja a rengeteg csalást átverést és erőszakot, s úgy dönt kiszáll a programból. Ám az nem olyan egyszerű.

Patient 14 /The Eavesdropper
amerikai thriller, 97 perc, 2004
rendező:
Linkek
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek