A legendás vadnyugati bandita szerepe logikusan vonzott akkora sztárt, mint Brad Pitt, mégis itt nemcsak az akciójelenetek, de a színészi jutalomjáték is takarékra van fogva.
Minden erkölcsi prédikációnál hatásosabban rettent el az útonálló életformától az, ahogy ez a csaknem háromórás film a hírhedt James-banda lassú széthullását ábrázolja utolsó nagy vonatrablásuk után. Pénz meg kaland ide vagy oda, ezeknek a fickóknak baromira nincs jó dolguk, nem csinálnak semmi mást, egész nap csak reszketnek - és a lebukástól sem annyira, mint egymástól. Joggal, mert szép csöndben hullanak is egymás kezétől, és a sorozatra a véres koronát a címben megelőlegezett esemény teszi fel.
Végtelen, fagyos pusztaságok és rideg, üres szobabelsők szolgálnak kulisszaként egy különös lélektani példázathoz. A 19 éves Robert Ford gyerekkora óta bálványozza a filléres kiadványokban hőssé magasztosított Jesse Jamest, és ennek annyira megszállottjává válik, hogy ha másképp nem megy, gyilkosaként igyekszik részévé válni a bandita mítoszának.
A nálunk DVD-n bemutatott Chopperrel debütált, új-zélandi Andrew Dominik második filmje a jelentőségteljes tekintetekből és elpusmogott szavakból is értő nézőknek ajánlható, a hatlövetű ritkán kerül elő, igaz, akkor annál nagyobbat szól. Ugyan a középpontban a Brad Pitt által megformált Jesse James alakja áll, az igazi főszereplő, nemcsak a Ron Hansen regényéből vett cselekmény szerint, de a színészi teljesítményt tekintve is Casey Affleck a gyáva gyilkos szerepében - ő tényleg felejthetetlen ebben a nagy türelmet követelő filmben.

The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford
amerikai western, 160 perc, 2007
A vadnyugati hős Jessy James bandájának darabokra hullása és a bandita meggyilkolása lassú képekben elmesélve. Ajánlott a téli western rajongóinak!
rendező:
Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2008. február 28.
Bemutató: 2008. február 28.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek